Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Tizenkét forradalmi nap
sem tanúsította akkor, amikor - számtalan példa bizonyítja - családok tucatjai laktak összezárva a zsúfoltság, a ki- és betelepítések következtében együtt. Geszler Antal vájár például jól emlékezett arra az időre, amikor 1948 télutóján szüleivel és tíz testvérével laktak az elkobzott házuk „pótlására" kapott ingatlan hátsó szobájában, míg az elsőben a betelepített sorstársaik, egy hétfős, felvidéki család apraja-nagyja. A két lakószoba közötti közös, nyitott tűzhelyes („füstös-") konyhát közösen használták. (A Geszler család hamarosan a Kelet-Németországba, az orosz megszállási övezetbe tartó vonaton találta magát, minden ingó és ingatlan vagyonától megfosztva. Az alig nagykorú Antal, aki gyerekkora óta viselte a társaitól kapott Slungos becenevet, még azon év augusztusában hazaszökött Magyarországra. Mihelyt betöltötte a húsz esztendőt, földalatti munkát vállalt a pusztavámi bányában. Miután megnősült, a Petőfi utcában, Paháléknál laktak, mert saját szülői házát nem kaphatta vissza, abban telepesek éltek. A forradalom a számára - sok-sok sorstársához hasonlóan - a számonkérés idejének elérkeztét jelentette.) Nem akarták fizikailag bántalmazni Madarászt, csupán arra akarták kényszeríteni, hogy a falu és főleg a svábság szeme láttára, füle hallatára mondjon le beosztásáról. Miután lakásán Madarászt nem találták, jöttek a tanácsházhoz 55 . Gruber István tudta, hogy a vb-elnökhelyettes a tűzoltószertárban bújt meg, ezt közölte is Négelével, s hárman együtt mentek a tűzoltó őrszobához. Csatlakozott hozzájuk Müller József tűzoltó is. Itt meg is találták őt, szidalmazták, s próbálták az ajtón kituszkolni, a nép elé állítani. Erre mégsem került sor, mert váratlanul megjelent Klujber László országgyűlési képviselő, a járási pártbizottság másodtitkára két államvédelmi tiszttel, Rostás Lajos főhadnaggyal és Sz. Nagy Sándor hadnaggyal. így Madarász szorongatott helyzetéből rövid időre megmenekült ugyan, de Négele nem tett le szándékáról, arról, hogy az erkölcsileg már bukott tanácselnök-helyettest lemondassa a téren. Az ávósok és Klujber végül is semmiféle konkrét segítséget nem adtak Madarásznak, akit üldözői karon ragadva, a kijárat felé kísértek. O nyilvánvalóan tartott a tömegtől, s az egyik emeleti ablakhoz szeretett volna állni, mondván, hogy onnan akar szólni a téren összegyűlt emberekhez. A bejárat előtt várakozók szidalmazni kezdték Madarászt majd Klujbert is, akit szintén lemondásra szólítottak fel. (Ebben is Gruber és Négele vitték a prímet.) Klujbert, aki korábban a munkatársuk volt a pusztavámi bányában, lecsirkefogózták, s arra akarták rávenni, hogy az épület homlokzatáról saját kezűleg vegye le a népköztársaság címerét. Feltehető, hogy a két ávós az ajtóban a tömeg és a másodtitkár közé állt, s így mód nyílt arra, hogy Klujber László és Madarász Sándor „angolosan" távozzék, bántalmazás nélkül, szabadon elhagyja a helyszínt a hátsó bejáraton. A járási pártbizottságra mentek, ahol rajtuk kívül több apparátustag és néhány más kommunista is védelmet keresett. Madarász megpróbáltatásai azonban ezzel nem értek véget. 55 Petró József bírósági tanúvallomása szerint Madarászt ő és Ulrich József százados figyelmeztette a járási pártbizottságon arra, hogy veszély fenyegeti. Egy későbbi legenda szerint ők ketten bújtatták a tanácselnök-helyettest.
