Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Tizenkét forradalmi nap

A pusztavámi bánya lőszerraktárát ettől a naptól a bányászkatonákból felállított őrség vigyázta, azonban mivel csak gyakorló fegyverekkel voltak ellátva, a munkástanács intézkedett megfelelő, ún. éles fegyverek dolgában. A már említett gyakorló fegyverek meghozatalát követően Nagy Gyula október 29-én kapott a munkástanácstól egy megbízólevelet Orosz Elemér és Praveczky Vidor aláírásával arra, hogy a bányaőrség részére fegyverek beszerzéséről tárgyaljon. Ezzel 31én Móron próbálkozott, de mivel ott segíteni nem tudtak, egy újabb megbízólevél birtokában (ezen már Szalók István aláírása is szerepelt) Becht Lászlóval megint Székesfehérvárra utazott, a hadtestparancsnokságra. A feladat 15 darab géppisztoly és a póttárak elszállítása volt, ezt meg is tették. (Emellett kaptak még 3 darab pisztolyt is Papp alezredestől, ezek közül egyet Becht, egyet Nagy megtartott magának. Becht az övét november 5-én Bodri Imre pusztavámi tanácselnöknek leadta. Nagy Gyula viszont - mint azt a pusztavámi munkástanács tagjai ellen folyó büntetőperben a vád tanújaként (!) elmondta - a pisztolyt november 4. után is megtarthatta, „mivel későbben engedélyt kaptam annak viselésére, mivel [pufajkás] akciókban vettem részt.") Közülük 10 automata fegyvert 1610 darab géppisztoly- és 150 darab puskatölténnyel együtt átadtak a Pusztavámi Honvéd Forradalmi Katonatanácsnak, amelynek a nevében Éles László őrvezető vette át azokat. (Az elismervényen a fegyverek sorozatszámát is gondosan feltüntették.) Élestől aztán a lőfegyvereket Folmeg alhadnagy vette át, ezekkel az őrséget látták el. A katonatanács döntése értelmében a felállított őröket csak az alhadnagy volt jogosult ellenőrizni, Becht László nem. A járási székhelyen, Móron 1956. október 27-én kora délelőtt ismét gyülekezni kezdtek az emberek a nagyközségi tanács előtti téren, az első világháborús emlékmű körül. Ez a nap különösen eseménydúsnak bizonyult a későbbiekben. Bognár László, egy „csikágói" bányász erőnek erejével a tanácsházhoz vitte Törő József kőművest, hogy az épület homlokzatán lévő, de korábban, valószínűleg 1949-ben elfalazott régi, koronás címert eltakaró téglaburkolatot verje le, a jelképet bontsa ki. Erre Törő csak hosszas unszolásra vállalkozott. Délután Kornseé Antal és Lafkó József is megjelent az épületnél, s a kint díszelgő népköztársasági (búzakalászos-csillagos) címeres lobogót levétették a tanácsapparátus valamelyik tagjával, valaki ollót adott Kornseének, aki a címert kivágta a zászlóból. Az immáron lyukas, a forradalom jelképévé vált lobogót Lafkó tűzte ki ismét a főbejárat fölé. (Lafkó emlékezete szerint a jelenetet valaki le is fényképezte. Sajnálatos módon a kutatómunka során a fotó nem került elő.) Minderre egyébként Bognár felszólítására került sor, aki azt mondta: „Fiúk, levertük a címert, de zászlót nem raktunk ki!" A délelőtt összegyűlt tömegben volt Geszler Antal is, aki Négele Mártonnal együtt a községi tanácselnök-helyettest, Madarász Sándort kereste. A „beltelepes" Madarász már a második juttatott házban lakott a forradalom idején. Előbb, Mórra kerülése után közvetlenül egy kitelepített sváb család házát kapta az államtól a Petőfi Sándor utcában, s miután azt lelakta, a Rákóczi utcai Gerstmár házba költözött gyakorlatilag önhatalmúlag. A legelemibb erkölcsi érzéket