Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Befejezés
a perek ismertetése során megcáfoltuk. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy ezeknek az embereknek az adatait azért őrizték meg a periratok, ellentétben a többi, mintegy kétszáz nemzetőrével, mert éppen „horthysta" múltjuk miatt alkalmasnak látszottak a forradalom lejáratására a megtorlás idején. Amikor és ahol ez nem volt lehetséges, ott eleve és kollektíven magát a nemzetőrséget minősítették ellenforradalminak vagy fasisztának. Ugyanezt a célt szolgálta bármely más funkciók esetében is annak felemlegetése, hogy az illető mondjuk jegyző, főjegyző, szolgabíró volt a Horthy-rendszerben, „megfeledkezve" arról, hogy az adott személy a „népi demokráciában" becsülettel ellátta közéleti beosztását. így horthysta főjegyző lett Stoffer Lászlóból, aki - köztisztviselőként - tanácstitkár is volt, ugyanúgy, mint Jánny Imre volt főjegyző, vagy dr. Králitz Gyula szolgabíró. De ugyanerre hajazott az agyonvert Halvachs István esete is, akiből - a puszta tényekről nem véve tudomást - SS-katonát próbáltak csinálni, vagy, ha ez nem működött, lett belőle Gestapo-ügynök. Ha ez sem ment, hát akkor nyugat-német hírszerző. Mindezt utólag. Ugyanígy lett háborús bűnös, volksbundista, büntetett előéletű köztörvényes bűnöző a móri szobordöntőkből, fináncverőkből. Aki semelyik kategóriába nem illet bele, abból osztályáruló lett, esetleg huligán, lumpenproletár, netán kulák, szerencsésebb esetben megtévesztett, vagy kedvezőtlen osztályhelyzetű, ingatag értelmiségi. Szinte delikátnak minősülő eset a móri dr. Horányi Istvánná ügye, akinek a férje 1946-ig járásbíró volt ugyanitt. Dr. Horányi B-listára 361 került, foglalkozásától politikai döntés alapján eltiltották, ügyvéd lett, majd elhagyta az országot. Miután „jogellenesen" ment ki, felesége nem mehetett utána. Az idős asszony, aki saját jogon nem volt nyugdíjas, férje nyugdíját viszont annak disszidálása miatt tőle megvonták, nem tudott elhelyezkedni. Hivatalosan mint munkakerülőt tartották számon. Férje csomagküldeményeiből tartotta fenn magát: eladogatta a kapott holmit, élelmiszert. Ezzel azonban üzérkedés bűntettét követte el, s a járási pártbizottság első titkárának javaslatára (!) internálták. De az is elég volt a meghurcoláshoz, állásvesztéshez, alacsonyabb beosztásba illetve más munkahelyre, más településre helyezéshez, a továbbtanulás megakadályozásához némelykor, ha valakinek a házastársa, vőlegénye vagy az apja volt „ellenforradalmár". A „horthysta elemek" valójában nem a forradalomban, hanem a megtorlást elszenvedők között voltak túlreprezentáltak. Ez tehát nem azt bizonyítja, hogy ők csinálták a forradalmat, ellenkezőleg! Az eljárásba való lehető legnagyobb számban történő bevonásukkal a bosszúálló hatalom kívánta - némi eufémizmussal az „októberi sajnálatos eseményeknek" titulált forradalom ellenforradalmi voltát bizonyítani. (A Horthy-rendszer ellenforradalmi rendszer volt, ergo annak itt maradt, a forradalomban részt vett, sőt azt irányító egykori „emberei" is azok, milyen lenne hát az általuk vezetett mozgalom?) Ezzel a megtorló hatóságok egyér361 B-lista: a volt rendszer közalkalmazottaival, állami hivatalnokaival szembeni bizalmatlanság megnyilvánulása. Ezeket az embereket megszűrték, listára vették, s három kategóriába sorolták: „A" - megbízható, „B" - elbocsátható, de egy éven belül visszavehető, „C" - politikailag megbízhatatlan, nem visszavehető. Mintegy 60, más forrás szerint 94 ezer embert bocsátottak el a fentiek alapján országosan.