Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Tizenkét forradalmi nap

Kisgyón, bányászbuszok és fakaruszok - a dombon a kastélyépület a tagjai. A politikai rendőrség szerint a bizottság első, hivatalos intézkedéseként minden dolgozónak kiutaltak egy havi munkabért. (Az esemény valójában a szakszervezetek országos központjának intézkedésére történt, s nem egyéni „haszonszerző" akció volt.) A másik, az 1960-as évektől Kincsesbánya néven önállósult, 1956-ban viszont még Iszkaszentgyörgyhöz tartozó bauxitbánya dolgozói szintén magukhoz ragadták a kezdeményezést, s mint ahogyan a járás többi bányájánál, itt is elsőként a főépület homlokzatáról távolították el a rendszer sokak által okkal gyűlölt jelképét, a vörös csillagot, majd össze is törték. Levették az „Elüzem" feliratot is. Az állami zászlóból kivágták a szovjet mintájú címert (ezt személy szerint Mészáros János pénztáros hajtotta végre). Ezzel egyidejűleg meghirdették a sztrájkot. Löffler István művezető ugyanekkor kinyilvánította a véleményét: noha sztrájk van, mindez nem azt jelenti, hogy össze lehet törni a berendezéseket, a gépeket. Csillapítótag lépett fel néhány hangoskodóval, így a legényszállói Borovszky Lajossal szemben is, aki a telep egyik hangadója volt azokban a napokban. Ugyanezen a napon megválasztották az ideiglenes munkástanácsot is, amely ettől fogva magára vállalta a bánya irányítását. A munkástanács elnökévé az MDPtag Löffler István művezetőt tették meg, a titkár Zoltai Lajos lett. A kincsesiek maguk is összeállították követeléseiket. Ez 17 pontból állt; Balikó János, Borbás István és Vass József vitték be Székesfehérvárra, a megyei pártbizottságra, s Gyenge Károlynak adták át. (Balikó 1957-ben emiatt magyarázkodni kényszerül, arra hivatkozik, hogy a határozathozatalkor nagy tömeg volt ott, mit lehetett volna tenni? Kénytelen volt vállalkozni a küldött szerepére.)