Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Vae victis! Az intézményesített megtorlás
A falvakban mindenütt kötelező jelleggel elrendelték március 15-e megünneplését - egységes forgatókönyv alapján, központi, vagy a központ által kijelölt helyi előadó bevonásával. A határozat kimondta: az eseményre ne közterületen, hanem a tanácsházán vagy a kultúrteremben kerüljön sor a délelőtti órákban. Az iskolákban is lehet megemlékezéseket tartani az utolsó tanítási órán, beszédet az osztályfőnökök mondjanak a minisztérium által kiadott beszédvázlat alapján. Ha szülők is vannak jelen, nyilvános ünnep ne legyen. A kormányzat demonstrálni akarta, hogy az ünnepet (amelyet nemzeti ünneppé - de nem munkaszüneti, vagy tanítás nélküli nappá - nyilvánított) kisajátította, s annak a meghatározottól eltérő módon való megünneplése tilos, az ilyen próbálkozás rendőri eljárást von maga után. (Ez a gyakorlat élt még 1989-ben is!) A megyei pártbizottság előírta, hogy az ünnepen ki kell tűzni a vörös lobogót is, a hírlap pedig ezt megelőzően több cikkben leplezze le a nacionalista, soviniszta megnyilvánulásokat és esetleges provokációkat, írjon a Szovjetunióval való szövetségünk és nemzeti függetlenségünk összefüggéseiről. Ugyanakkor egyéb rendezvények ne legyenek, más szervezetek önálló ünnepséget ne rendezzenek. Utasították a falvak vezetését, hogy legkésőbb erre a határidőre minden településen állítsák helyre a megrongált, ledöntött szovjet hősi emlékműveket. (Ezt Magyaralmáson és Gánton csak május körül végezték el.) A pufajkások mellett a munkásőrök is részt kértek a március 15-re jósolt újabb ellenforradalmi megmozdulás megakadályozásából. Noha a parancsnokot hamar megtalálták Szekeres László volt móri tanácselnök személyében, kinevezése mégsem zajlott le bonyodalmak nélkül. Katonai szakképzettségét ugyan elegendőnek találták a feladathoz (egy három hónapos tartalékos tiszti tanfolyamot végzett, ugyanúgy, mint a pártalkalmazottak általában, s így főhadnagyi rendfokozata volt), a megyei pártbizottság mégsem fogadta el március 5-én. Mint kiderült, ismét „tanácsi vonalra" szánták, erre azonban kijelentette, inkább visszamegy a tsz-be. (Ekkor a móri Vörös Csillag tsz-ben volt függetlenített párttitkár.) így aztán mégiscsak munkásőrparancsnok lett, s az áprilisi intéző bizottsági ülésen elfogadták jelölését. 224 A móri munkásőrszázad (nyártól már zászlóalj) egyébként az elsők között szerveződött meg, s éppen időre: a március 15-ére meghirdetett erődemonstráción már - teljesnek még nem mondható harci díszben pompázva - felvonult a móri utcákon. Arra vonatkozóan, hogy az ünnepet megelőzően végrehajtott letartóztatásokba testületileg is bekapcsolódtak volna, nincs forrásunk. Nagy valószínűséggel egy olyan átmeneti időszak volt ez, amikor a móri karhatalomhoz nem tartozó „szabadcsapatok" pufajkásai már beléptek a munkásőrségbe - elsősorban a 224 A járási, városi, megyei munkásőrparancsnokok kivétel nélkül volt tanácsi vagy pártalkalmazottakból, ávósokból, politikai tisztekből kerültek ki Fejér megyében. November 4. után valamennyien pufajkások lettek. Például: Szabó Antal megyei parancsnok előbb partizán, aztán ávós volt, 1948 után a hírhedt Katonapolitikai Osztályon dolgozott. Kőszegi Ferenc megyei parancsnokhelyettes járási párttitkár volt 1948^9-ben Móron, majd a bicskei apparátusban dolgozott, amíg a forradalom előtt nem „racionalizálták". A megyei pufajkás alakulat egyik alapító tagja lett. Németh Győző, a későbbi megyei munkásőrparancsnok 1945-től politikai nyomozó. 1950 és 1956 között ÁVH-s, november 4. után politikai nyomozó, majd a megyei pártapparátus tagja volt.
