Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)

Vae victis! Az intézményesített megtorlás

használatában.) A további hozzászólások mindegyikét személyeskedő hangvétel jellemezte. Szóba került Perschi Ottó balinkai bányamérnök ellenforradalmár magatartása éppúgy, mint a pusztavámi munkástanács rossz személyi összetétele. De felvetették azt a valós tényt is, hogy a „Mórott jó helyeken dolgozó nők is valamilyen funkcionárius [ok] feleségei". Gyenge Károly vállalkozott az októberi események tágabb értékelésére. Szerinte november 4-e előtt (azaz a forradalom idején) olyan fokú volt a terror, hogy az a hitleri fasizmus módszerein is túltett. A jelszó november 3-án az volt, „hogy lemészárolni a kommunistákat". (Az, hogy a teremben jelen lévők közül senki nem szerzett ilyen jellegű tapasztalatokat sem a Móri járásban, sem Fejér megyében, talán fel sem tűnt az egymásra licitálóknak.) Legfigyelemreméltóbb megjegyzése a frázisok hangoztatásán túl az volt, hogy most „az a feladat, hogy minden, kommunistának adott pofonra 6 pofonnal kell válaszolni. [...] teremtsünk [!] offenzívát!" Erre annál is inkább szükség van - mondta -, mert az ellenség most erejének súlyát falura akarja áthelyezni. Ezért a pártnak a figyelmét most a bányák és a falu felé kell fordítania. A megyei pártsajtó képviseletében fejszólaló Varga elvtárs kommunisták legyilkolását vélte látni, fasiszta diktatúrát, rablást emlegetett. Ezért szerinte „büntetni kell, méghozzá a proletárdiktatúra teljes szigorával - de ez nem elég. Le kell leplezni az ellenforradalmárokat". Szerinte is az értelmiség között van a legtöbb ellenforradalmár. Véleményében Bárányi Kálmán is megerősítette: a pedagógusok voltak az ellenforradalom irányítói. Az értekezletet Klujber foglalta össze a fentiek szellemében. Eközben éjszakánként folyt a nem nyilvános számonkérés is, a rendőrök és a pufajkások járták a vidéket, fegyverrejtegetőket, ellenforradalmárokat, szökött rabokat kerestek és szedtek össze. A helyi szovjet alakulat továbbra is biztosította számukra a fegyveres segítséget éppúgy, mint a politikai és az egyéb, elsősorban anyagi támogatást. Mint Mező Béla - nem minden hízelgés nélkül - megállapította: „A szovjet alakulat tagjai katonák, amikor harcolni kell, de kommunisták, mikor a fegyverek hallgatnak." A letartóztatások januárban tovább folytatódtak, de a tömegméreteket még nem érték el. Őrizetbe vették azokat, akik október 27-én Móron a pénzügyőrségen randalíroztak, illetve azt a fiatalembert is, aki a móri szovjet emlékműről letörte a csillagot. A párt január 28-án tartott intéző bizottsági ülésén Vincze Kálmán sajnálattal állapította meg, hogy a pusztavámi ellenforradalmárok közül „csak a Halvachsot tudjuk bíróság elé állítani, a többi óvatos volt, nincs rájuk bizonyíték". (Arról nem tett említést, hogy bizonyítékot rá sem tudtak összegyűjteni, s hogy fogva tartása még az adott korban hatályos jogszabályok szerint is törvénysértő volt.) „Most Mórt, Pusztavámot, Bodajkot igyekszünk tisztába tenni, azután teszszük át székhelyünket máshová." Szabó Miklós közbevetett kérdésére azt felelte, hogy nem tudja, Schiffer Jánossal mi van. (O közben Székesfehérvárra került egy időre, ugyanúgy, ahogyan Halvachs István is.) Magyarázkodni kényszerült amiatt is - Szabó „Húsomra" kenve a dolgot -, hogy Sulák és Dreska nem került a hadbíróság elé.