Polgár Péter Antal: „S falvak csöndjén dühök remegnek” - Fejér megyei történeti évkönyv 27. (Mór - Székesfehérvár, 2006)
Tizenkét forradalmi nap
talmas mennyiségű ipari robbanóanyag van, azt nem őrzi senki. (Hogy a bányászküldöttség állítása az őrizetlen raktárról nem feltétlenül fedte a valóságot, mutatja, hogy a bányászkatonai alakulattól már korábban odavezényeltek egy - igaz, mint azt említettük, csak gyakorlófegyverrel ellátott, Csesznák és Folmeg alhadnagyok parancsnokolta - szakaszt.) Schiffer, miután az ügyben nem volt illetékes, Vaszkóval és a bányászokkal együtt átment a nemzetőrségre. A tisztek közül egyedül ott tartózkodó Vinczének már azt is elmondták a bányászok, hogy a napokkal előbb Oroszlányból szabadult mintegy 1500 fegyenc a Vértesben rejtőzik 89 , bármikor rátörhetnek a bányára, de akár Mórra is, a helyzet tehát igen veszélyes. „A hírt Vincze is megerősítette. Javasolta, hogy a móri nemzetőrség részére is szerezzünk fegyvert" - vallotta Schiffer. Hat-nyolc nemzetőr volt jelen, valamennyien egyetértettek a főhadnaggyal. Schiffer előző este Győrben hallotta valakitől, hogy Veszprémben a honvédségi raktárkészletből lehet kapni automata és szálfegyvert egyaránt. A címet fel is írta. Ezután vállalkozott arra, hogy - amennyiben kap kísérőket és gépkocsit - elmegy Veszprémbe fegyverekért. Vincze és Schiffer a nemzeti bizottságra ment, hogy egy pecsétes igénylést kérjenek a hivatalos úthoz. Az igénylést Vincze saját kezűleg gépelte le, mivel az adminisztrátor nem ért rá, Schiffer pedig nem tudott géppel írni. Ugyanezen a napon a nemzetőrség nevében Vincze Kálmán nemzetőrparancsnok-helyettes leltár szerint átvette majd lepecsételte a járási pártbizottság irodáit, az állítólag akkor még ott tartózkodó Kecskés Jánost hazaküldte. (Feltehetőleg ekkor Vincze bevonta Kecskés pisztolyát is, ami a következő napokban Takács Emil szolgálati fegyvere volt.) Ezzel a pártház fegyveres „védelme" megszűnt. Vincze innen a községi pártbizottságra ment, amely akkor a Lamberg-kastély melletti, a kastélyhoz tartozó volt gazdasági épületben volt. Miután a leltározás ott is megtörtént, a párthelyiséget lezárták, lepecsételték. (Csak november 2-án délután nyitották ki újra, amikor az ifjúsági nemzetőrök elhelyezési körletként kapták azt meg.) A pártapparátus tagjairól - a változatlanul mindenütt ott lévő Klujber Lászlótól eltekintve - alig van tudomásunk. Annyi biztos, hogy többen ezután - talán személyes bátorság híján - „illegalitásba" vonultak. így Tóth István előbb egy Vági nevű volt csendőrnél, majd Vinczéékénél bújt meg. (Egy ízben felkereste a nemzetőrséget is, afelől érdeklődött, mi legyen ezután személyi fegyverével 90 . Azt javasolták neki, tartsa meg.) Tóth erre az időszakra 1957 nyarán így emlékezett: 89 Az oroszlányi bánya XVIII-as („rab-") aknájánál bányamunkán levő elítéltek egy része politikai, más részük köztörvényes volt. 1956. október 26-án az esti órákban szabadította ki őket a főleg helybeli bányászok alkotta tömeg abban a tudatban, hogy döntő többségük mindenféle jogalap nélkül raboskodik. Az első szabadítási kísérlet során az ávós őrség sortüzet lőtt, ennek következtében ketten meghaltak, s legalább tízen megsebesültek az elítéltek közül. A kiszabadult foglyok száma mintegy 2500 fő volt, döntő többségük hazatért, sokan viszont Tatabányára illetve Budapestre mentek, s csatlakoztak a Széna téri felkelőkhöz. Eörsi László: A Széna tériek. 1956-os Intézet. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 60-65. A rabok nyilvánvaló módon potenciális veszélyt jelentettek a környező települések számára is. 90 A párt- és tanácsi apparátus tagjai akkoriban - és még jó ideig - jogosultak voltak pisztoly tartására személyi biztonságuk érdekében.
