Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

Alispáni jelentés az 1876. évről

juk itt, hogy a termésről az egyes községekből az országos statisztikai hivatal meghagyása folytán befolyt adatok igen hibásoknak mutatkoztak, úgyhogy a megyei statisztikai bizottságnak azokat sok községnek további felvilágosítás vagy átszerkesztés végett vissza kellett adni, mi azoknak az illető helyre való fel­terjesztését nagyon késlelteté. Lehetséges, hogy sok helyt e hibás adatoknak be­terjesztése onnan származik, hogy a régi mértékeknek újakra való átszámításá­ban még a kellő jártassággal nem bírnak az illető községi elöljárók; azonban fő okát mégis abban találhatjuk fel, hogy magok az elöljárók sem bírnak hiteles és pontos adatokkal a községi termés mennyiségéről, s így csak úgy hozzávetőleg töltik ki az illető kimutatások rovatait, s egyáltalában nem járnak el azon lelki­ismeretes pontossággal az adatok beterjesztése körül, mint az szükséges volna, hogy azokból a megye statisztikai viszonyainak hű képe kitűnjék; mihez még hozzájárul az egyes kisebb termelőknek termésük hivatalos bevallása körüli gya­nakvó vonakodása. E tekintetben tehát vagy kötelezőleg kellene törvény által ki­mondani azt, hogy minden termelő termését a községi elöljárósággal híven tu­datni tartozik, vagy az elöljáróságoktól eltekintve, más ügybuzgó s kellő érte­lemmel bíró magánegyénekre kellene vidékenként az adatok gyűjtését s össze­állítását bízni; kik magánúton tán könnyebben juthatnának a helyes termelési adatok birtokába. Tűzeset 43 lett a múlt évben bejelentve. Ezek közül legsúlyosabban érte a tűzveszély Balinka községet; mely helységnek csaknem 3/4 része a múlt nyár­ban a lángok martalékává lett minden, az akkor már betakarított takarmány ké­vés és szemes eleségi készletekkel. E tűz gyors elharapódzásának oka nem any­nyira a tűzoltószerek hiányossága, mint inkább a víz hiánya, a házak egymáshozi közelsége, valamint azon körülmény vala, hogy hiányzott az erélyes és összetar­tó közreműködés a tűz elfojtására, mindenik csak saját maga vagyonát igyekez­vén megmenteni. Azonban tagadhatlan, hogy sok községben a többszöri felhívás s intés dacára a tűzoltóeszközök még igen hiányosak, aminek oka azonban nem annyira abban keresendő, hogy az illető községben ellenszenvre találna ily esz­közöknek megszerzése, mintsem inkább abban, hogy azoknak megszerzését az illető község anyagi ereje nem engedi. 2 A közbiztonságnak állapota a múlt évben nagyjában kielégítő volt. Fordul­tak ugyan elő itt-ott a vagyon- és életbiztonság elleni merényletek, azonban azok általában kisebbszerűek voltak, csak szórványosan adták elő magukat. Azon kö­rülménynél fogva, hogy [az] utasok megtámadása, különösen a székes­fehérvár-sárkeresztúri úton a fövenyi erdő körül szokott előfordulni, ezen erdő egy részének az országúttól 10 ölnyi távolságra leendő ritkítását a megyei kö­zönség elhatározandónak találta, az egyes fák csak 4-5 ölnyire egymástól ha­gyatván meg. A kérdéses erdőnek az útmentébeni teljes kiirtása azonban az ott létező futóhomok [...] kívánatos megkötése érdekében célszerűnek nem találta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom