Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)
Alispáni jelentés az 1876. esztendő első negyedévéről
Ezen itt felemlített, a megyei közéletben élénken, tettleg résztvevő férfiakon kívül nem lehet meg nem emlékeznem a megyének első virilistája, báró Sina Simon [...] haláláról is, mert habár őtet e megye termében sohasem volt szerencsénk tisztelhetni, tévedne mindenki, ki azért őtet közömbösséggel a közügyek iránt vádolni akarná, sőt inkább mindenben, mi az ország, mi a megye, mi az emberiség anyagi áldozattal való előmozdítását illeti, báró Sina Simon neve áldozatkészségben, mint az elsőknek egyike tündökölt. 3 Méltóztattak a múlt közgyűlésben elfelejthetetlen emlékű nagy hazánkfia, Deák Ferenc arcképének e megye számára megszerzését, s annak e terembeni felállítását határozattá emelni, engem pedig annak foganatosításával megbízni. Van tehát most szerencsém jelenteni, hogy ezen arckép Pállik [Béla] hírneves hazai festőnk által készíttetik, s a kép kerettel együtt körülbelül 600 Ft-ba fog kerülni, mely költség - alázatos nézetem szerint - megyeszerte való aláírás útján lenne fedezendő. 4 Úgyszintén van szerencsém jelenteni, hogy a lovasberényi megyeház árverés útján leendő eladására a [...] Belügyminisztérium engedélye megérkezvén, s ennek alapján az árverés ápril hó 17-én megtartatván, a ház gróf Cziráky János úr [...] által 3.515 Ft-on meg lett véve. A vételár - mindaz magától értetődik kamatozásra lesz elhelyezendő, éspedig úgy hiszem, nem magánosoknál, hanem valamely intézetnél, mely tekintetben bölcs elhatározásukat kikérném, hogy hová legyen az illető tőke elhelyezve. Megjegyzem, hogy eddigelé a megyének egyes alapján, [...] kamatozásra hivatott tőkék, ha ilyenek voltak, nem egyeseknek lettek kiadva, az elhunyt pénztárnok által mindenkor a városi takarékpénztárba lettek elhelyezve. Miután azonban újabb időben itt egy második takarékpénztári intézet is alakult; a megyei takarékpénztár, a tisztelt bizottság határozatától függ, hová kívánja a jelenben rendelkezésre álló tőkét elhelyezni, valamint egyáltalában arra nézve utasítást kérnék, hogy illető esetben az eddigi szokást fenntartandónak tartja-e a tisztelt bizottság, vagy a tőkék elhelyezésére más rendet kíván megállapítani. 5 A múlt évről elmaradt s ez évben április 15-éig beérkezett tárgyak száma 2.938. Ebből elintéztetett 2.648. Az időközben beérkezett miniszteri rendeletek közül, mint közérdekűeket felemlítendőnek tartom, hogy a [...] Belügyminisztérium részéről a Tárnokon véghezment jegyzőválasztást megsemmisítő alispáni határozat - az ellene beadott felfolyamodvány visszautasításával - helybenhagyva lőn, minek folytán május hó elejére új választás már kitűzve lett [...] Miután a múlt közgyűlés azon határozatára, mely szerint a Nyéken a múlt év végéig hivataloskodott mértékhitelesítőnek s a mellette alkalmazott szolgának december havi fizetése - miután annak a házipénztárbóli kifizetésétől a megye a [...] Belügyminisztérium által eltiltva lőn - a díjakból bejött részlet leszá-