Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

Alispáni jelentés az 1886. évről

vényszék részére átengedett helyiségei közül a legnagyobb részt a vármegyei törvényhatóság rendelkezésére visszabocsátotta, úgy hogy jelenleg a királyi tör­vényszék csakis a földszintnek egyik felét használja, hol a telekkönyvi hivatal van elhelyezve. Kívánatos, sőt mondhatom igen szükséges volt, hogy a kérdéses helyisége­ket a királyi törvényszéktől visszanyerjük, mert hivatalos érdekből is tarthatat­lan volt már azon állapot, amint az árvaszék az előbbi időben elhelyezve volt, hogy többet ne említsek fel: az árvaszéknek, melynél rendesen 28 egyén dolgo­zott, összesen 9 helyiség állott rendelkezésére; a fogalmazó osztály, mely akkor 7 egyénből állt, egy szobában dolgozott, tárgyalt, a panaszos feleket hallgatta meg stb. Nem volt jobb helyzetben a 9 tagból álló kezelő személyzet sem, mely két szobában volt elhelyezve, továbbá sötét és szük helyiségben volt az irattár és az árvaszéki számvevő is, hol írni és olvasni a sötétség miatt alig lehetett. Hogy a hivatalos helyiségeknek ily túltömöttsége különösen a fogalmazó osztálynál mily hátráltatólag hatott az árvaügyek gyors elintézésére, ezt bőveb­ben magyaráznom sem kell, mert tudnivaló, hogy a figyelmet igénylő munka za­vartalan helyzetet kíván, ami pedig nem képzelhető ott, hol egy szobában 5, 6, sőt 7 egyén is dolgozik. De nemcsak a hely szük volta okozta az árvaszéknél a hátralékok nagy fel­szaporodását, hanem arra egyéb körülmények is közrehatottak. Szerintem a fő tényező ebben az volt, hogy a rohamosan emelkedő munkahalmazzal szemben kellő munkaerő nem volt. Hogy többet ne említsek az árvaszék ügyforgalma az 1880. évben 9.119 ügydarab volt, és az ügydarabok száma már az utána követ­kező 1881. évben 11.555 ügydarab. 1882. évben 15.593 ügydarab. 1883. évben 17.375 ügydarab. 1884. évben 17.250 ügydarab. 1885. évben 18.486 ügydarab. 1886. évben 17.967 ügydarab volt, tehát 6 év alatt 43.512 ügydarabbal növeke­dett az ügyforgalom. Hamar most az árvaszék működésére visszatekintünk, azt tapasztaljuk, hogy az ügykezelési bajok is a nagy számmal beérkező ügydarabok és a rendel­kezésre álló munkaerők közti aránytalanságból eredtek. Minek elhárítására, a hátralékok feldolgozására engedélyezett segítségadásban nézetem szerint nem követtetett helyes rendszer a korábbi években, mert ahelyett, hogy a munka fel­szaporodtával az ülnökök száma azonnal szaporítva lett volna, ehelyett az elmúlt években ideiglenes munkaerők alkalmaztattak, és a kisegítő pótülnökök és le­írók alkalmazása is majd egy fél évre, majd egy negyed évre terjedt, kiknek el­bocsátása után a nagy számmal beérkezett ügydarabokat a rendszeresített állás­sal bíró ülnökök és leírók nem levén képesek feldolgozni, a hátralék ismét csak felszaporodott. A dolgok ily állásában és figyelembe véve azt, hogy az ideiglenes munka­erőknek néhány éven keresztül szakadatlanul történt alkalmazása mellett sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom