Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)

Alispáni jelentés az 1885. évről

Alispáni jelentés az 1885. évről Tekintetes megyei közönség! A múlt év folyama alatt - alispánságom ideje óta - tartott közgyűlések alkalmá­val a megyei közigazgatás körében felmerült mozzanatokról a tekintetes megyei közönségnek kimerítő jelentést tenni el nem mulasztottam, a tekintetes megyei közönség tehát jóformán tájékozva van mindazokról, mik a közigazgatás köré­ben előfordultak. Hogy azonban a lefolyt év adatairól a tekintetes megyei közön­ség egy eléggé kimerítő és könnyen áttekinthető képet nyerjen, ennek folytán ezen adatokat egyévi jelentésben összefoglalva, azokat a következőkben van szerencsém előterjeszteni. De mielőtt ezen adatoknak részletes elősorolásába belekezdenék, nem mu­laszthatom el, hogy ne adózzam elsősorban is a kegyeletnek, szomorú köteles­séget teljesítve, midőn Schier Ferenc kerületi, egyúttal pedig megyei főmérnö­künknek, továbbá Báró Jenő megyei bizottságunk tagjának hirtelen és váratlanul bekövetkezett elhunytukat bejelentem [...] Valamint a múlt októberi közgyűlésen elhunytukat már bejelentett bizottsági tagoknak, név szerint: Modrovich Elek, Barcza György, Bauer Mihály, Sipos István, Kuhner Dávid, Schön János, Varjas János, Kaiser Nándor és Bisztricz István halála felett csak a legnagyobb sajná­lattal emlékezhetem meg. 1 Áttérve most már megyei közállapotaink ecsetelésére, mindenekelőtt gazdá­szati állapotainkról kell megemlékeznem. Az idei termés úgy mennyiségileg mint minőségileg kielégítő volt, csak a gabona szerfelett alacsony ára az, mi el­len gazdaközönségünknek alapos panasza lehet, s minthogy alig lehet remény­ségünk arra, hogy a gabonaárakban rövid idő alatt nagyobb emelkedés mutat­kozzék, ily körülmények között előbb-utóbb beáll annak a szükségessége, hogy a régi gazdálkodási rendszerünkkel felhagyva újabb és intenzívebb gazdálkodás­hoz fogjunk. Itt, mint mindenütt, a kezdet természetesen nehéz lesz, különösen nehéz lesz az kisebb birtokú földmíveseinkre, elhárítandó tehát ezen nehézsége­ket, azért igen üdvösnek tartanám, ha a megyei gazdasági egyesület támogatása mellett egy földmíves iskola, továbbá egy kisebb mintagazdaság állíttatnék fel, melyek e téren egyedüli útmutatói földmívelő közönségünknek. És tekintettel arra, miszerint nem kétlem, hogy ha a fennforgó viszonyaink körülményes meg­ismertetése mellett a földmívelési, ipari- és kereskedelemügyi miniszter úrhoz egy ily földmíves iskolának, továbbá egy kisebb mintagazdaságnak felállításáért folyamodunk, ezen alapos kérelmünk teljesíttetni is fog. Ennek következtében javaslatba hozni bátorkodom, miszerint: mai közgyűlésünkből a nevezett mi­niszter úrhoz egy földmíves iskola és egy kisebb mintagazdaság felállítása vé­gett felterjesztést intézzünk; egyszersmind e tekintetben a megyei gazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom