Erdős Ferenc: Fejér vármegye alispánjainak éves jelentései 1872-1890 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 24. (Székesfehérvár, 1998)
Alispáni jelentés az 1881. évről
nagylelkű megajánlása és megtérítése következtében a nyár folyamán beboltoztatott. A megyei pénztár A megyei pénztárban kezelés alatt levő alapok és a központi árvapénztár, valamint a korábbi időkben, úgy a múlt közgyűlés óta is minden hóban általam változatlanul megvizsgáltatván, a pénztári kezelést szabályszerűnek, s a naplók lezárása után kiszámítva a pénztári részletet mindenkor hiánytalannak találtam. Tisztviselők tevékenysége A tisztviselők tevékenységét a közigazgatási bizottság féléves jelentésében kimutatott ügyforgalom eléggé felderítvén, annak ismétlését mellőzve, nem mulaszthatom el felemlíteni, hogy alkalmat vévén magamnak a járási szolgabíró urak hivatalait személyesen megvizsgálni, azokban mindenütt rendet és pontosságot találtam, mely kedvező tapasztalat annál dicséretesebb, mert köztudomású dolog, hogy újabb törvényeink annyi új teendőt ruháztak a közigazgatási tisztviselőkre - kiknek létszáma és helyzete ma is ugyanaz, amint ezelőtt tíz évvel volt -, hogy hivatásuknak megfelelni csakis megfeszített munkásság által lehetnek képesek. Ezek felemlítése után a megye tisztikarát a tekintetes közönség nagybecsű hajlamába ajánlva vagyok a tekintetes megyei közönségnek alázatos szolgája: Székesfehérvárott, 1881. október 4. Boné Géza alispán Jegyzetek 1 Az országgyűlési választásokra 1881. június 24-én került sor. Lásd Fejér THB. jkv. 1881:115. sz. 2 A budapest-pécsi vasútvonal megépítését az 1881. évi XLVI. törvénycikk szabályozta. A vasútvonalat 1882. november 16-án nyitották meg. Ekkor adták át a Budapest-Szentlőrinc közötti vasútvonalat. Ezzel létrejött a vasúti összeköttetés a főváros és Pécs között. A Budapest-Pécs közötti vasútvonal kiépítésével függött össze az alábbi utak megépítése: 1. ) A Sóskúttól Tárnokig vezető út. 2. ) A velencei vasútállomástól Csongrád- és Szabolcspusztán valamint Felsőcikolán át az Adonyig vezető út. 3. ) Az adonyi vasútállomástól az adonyi hajóállomásig vezető út. 4. ) Felsőcikolától Nagyperkátáig vezető út. 5. ) Sárszentmiklóstól Előszállásig vezető út. 6. ) Sárszentmiklóstól Örspusztáig, a simontomyai útig vezető útszakasz.