Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23. (Székesfehérvár, 1994)
Erdős Ferenc: Lovasberény
a községben emlékhely nem őrizte az áldozatok emlékét. Öt esztendőn át tartottak az előkészületek, a költségek biztosítására 600 pengőt szavazott meg a képviselő-testület. Az országzászlóval bővített emlékmű elkészítését a község szülötte, Róna József szobrászművész vállalta. 1939. július 2-án szentelték meg a gróf Cziráky Lászlóné adományozta országzászlót, és avatták fel az emlékművet. A hősök emlékét a bronzból öntött turulmadár és két sisak jelképezte. 158 Az 1930-as évek végén ismét felizzottak a politikai ellentétek; 1937-ben és 1938-ban időközi képviselőválasztásokra került sor a lovasberényi választókerületben. Az 1937 januárjában a Hadnagy Domokos elhunytával megüresedett mandátumért a kormánypárt Kommer Gyulát, a NEP megyei titkárát jelölte. Az időközi választáson indult Griger Miklós, a Nemzeti Néppárt vezetője és Endre László is. A február 7-én megtartott választás Griger győzelmével zárult. A helyi politikai ellentétek az időközi választást megelőzően is hangot kaptak. Cserti Józsefet, nemcsak a község, hanem a kerület ismert politikai személyiségét, aki az 1930-as évek elejétől megszerveződő független kisgazdapárt hívének bizonyult, nyugdíjazták. Háttérbe szorítása érdekében egyaránt fellépett a református lelkész és a megye főispánja is. A kormánypárt vereségét követően jobbratolódás következett be a választókerületben. Griger Miklós halála után Hubay Kálmán, a Nemzeti Szocialista Magyar Párt alapítója nyerte el a kerület mandátumát. Kormánypárt és szélsőjobb küzdelme eredményezte a lovasberényi választókerület feloszlatását, a szavazóköröket a móri és a székesfehérvári járási választókerületbe sorolták. Eredményes politikai megosztásnak bizonyult a kerületi beosztás módosítása; ugyanis az 1939. évi országgyűlési választásokon a kormánypárt, az 1939. február 22-én létrejött Magyar Élet Pártja (MÉP) jelöltjei, valamennyi választókerületben győztek. A szélsőjobboldali, nyilaspárti jelöltek demagóg ígéretei jelentős számú választót nyertek meg, de mandátumhoz Fejér megyében nem jutottak. Lovasberényben is megoszlott a választók támogatása a kormánypárti Czermann Antal és a nyilaspárti Ábrahám János között: 582-en a MÉP, 477-en a Nyilaskeresztes Párt jelöltjét támogatták. 159 A politikai erők és eltérő törekvések küzdelme a II. világháború kirobbanásával felerősödött. Lovasberényben nem a szélsőjobboldali erők erősödtek meg, hanem a konzervatív erők mellett mind határozottabb befolyásra szert tevő független kisgazdapárt, amely híveit gazdakörbe tömörítve lett jelentős politikai erővé.