Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23. (Székesfehérvár, 1994)
Erdős Ferenc: Lovasberény
Fejér Megyei cs. és kir. Úrbéri Törvényszék előtt folytatódtak. Az úrbérszabályozási tervezetet a földesúr - Cziráky János gróf - egyetértésével az uradalom ügyvédje, Detrich Zsigmond és az uradalom gazdasági igazgatója, Farkasfalvi Farkas György dolgozta ki. Lényegében három kérdésben ütközött az uradalom és az úrbéresek érdeke: a maradványföldek megváltásában, a legelőilletőség mértékében és a fahasználatban. Elismerte az uradalom az 1768 óta megnövekedett telki állományt: az úrbérrendezés végrehajtásakor 81 3/8 telket, 1856-ban 98 4/8 telket műveltek a volt úrbéresek. A szántóföldek holdját 1100 négyszögölben javasolták kimérni, s a volt jobbágyoknak az eddig elszórtan, a belterülettől távol fekvő, homokos földek helyett egy tagban, a falu közelében levő jó minőségű majorsági földekből ajánlották a területek parcellázását. A maradványföldek (területe 306 hold) a káposztás- és kenderföldek után (területük 90 hold) megváltást követelt az uradalom. Sértette a volt úrbéresek érdekeit az uradalom azon törekvése is, hogy az egész telek után járó legelőilletőséget csupán 6 holdban állapítsák meg. A fahasználat (faizás) megváltásával egyenértékű erdőilletőség kiadásától pedig elzárkózott az uradalom. Nem késett a volt úrbéresek válasza. Jogi képviselőjük Zsömböry Ede, székesfehérvári ügyvéd és a földművesek érdekképviseletét ellátó Somogyi János, a mezőváros bírája az ellenvéleményt összegezve a maradvány, a káposztás- és kenderföldek úrbéres jellegét bizonyították. Ugyanakkor a legelőilletőség megduplázását, valamint a fahasználat egy egész telek után kiadandó 2 hold erdőterülettel történő megváltását követelték. A vélemények eltérő volta ellenére nem a pereskedés útját járták a felek, az uradalom és a volt úrbéresek a kölcsönösen előnyös kompromisszumokat keresve 1858 januárjában megkötötték az úrbéri egyezséget, amelyet a Budai cs. és kir. Úrbéri Főtörvényszék észrevételek nélkül jóváhagyott. Az 1858. január 22-én jóváhagyott úrbéri egyezség közel két évtizedes pereskedést zárt le. Az 1840-ben megkezdett elkülönítési per az 1848. évi jobbágyfelszabadítást követően új tartalmat kapott. A majorsági és az úrbéres földek elkülönítéséről a szabad paraszti birtoktestek parcellázására és telekkönyvezésére terelődött a figyelem. Lovasberényben a kompromisszum-készség eredményezett megoldást: az uradalom egyetértésével a legelőilletőséget felemelték, a maradvány, a káposztás- és kenderföldek után megváltást nem követelt a földesúr, ugyanakkor az úrbéresek „lemondtak" erdőilletőségükről, mert fahasználatukat bizonyítani nem tudták (az 1768. évi úrbéri összeírás csupán a rőzse-, a gallyszedés jogára utalt). Az egyezség 98 4/8 úrbéres telekre, 237 zsellérre (8 zsellér legelőilletőségét egy úrbéres telekre számítva) és a javadalmasokra vonatkozott; együt-