Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23. (Székesfehérvár, 1994)

Balázs László: Vértesacsa

székesfehérvári, a görög egyesült egyház a budai, az evangélikus a dunán­túli, a református a dunamelléki püspökséghez tartozik. Katonai körlet­parancsnoksága Székesfehérváron, adóhivatala Martonvásáron, utolsó postája Velencén, hajóállomása pedig Ercsényben (Ercsiben) van.™ Ugyanezen évben Zách Ferenc: Fejér megye topographiai statisztikája c. könyve már részletesebb adatokat szolgáltat Ácsáról. Zách említi meg elő­ször, azután többen is követték a Pesty Frigyes gyűjtésére a falutól kül­dött jelentés alapján azt a falu emlékezésében élt téves adatot, hogy Acsa régi ezüst pecsétnyomóján ez a körirat lett volna: „Aranylábu nemes Acsa." Zách adatai szerint az 1959 lakosból 1545 katolikus, 347 reformá­tus és 7 zsidó, akik közül 1252 magyar és 707 német anyanyelvűnek val­lotta magát. A földek termése még mindig nagyon kevés: a falu 1256 hold búzavetésű területén átlagban csak 9 pozsonyi mérő, összesen 11 304 po­zsonyi mérő búzát termelnek. Az 1104 hold rozsföldön is ugyanannyit, azaz 9936 pozsonyi mérő rozsot. 136 holdon átlagosan 8 pozsonyi mérőjé­vel 5928 pozsonyi mérő árpát, 490 holdon 10 pozsonyi mérő átlaggal 4900 pozsonyi mérő zabot, 750 holdon 16 pozsonyi mérőt számolva 12 000 po­zsonyi mérő kukoricát; 90 holdon 65 q-jával 5850 q burgonyát, 142 holdon répát 12 070 mázsát, (85 q átlagot); bort pedig 4700 akót; ugar és takar­mányföld volt 1084 és 357/1200 hold. A földből József nádor örököseié (István és József főhercegek) 3195 és 902/1200, a lakosságé pedig 5161 és 675/1200 hold. Ez utóbbi 140 féltelkes (23 hold) és 28 negyedtelkes gazda kezén van. Növekszik a zsellérek száma: házas zsellér van legelőilletékkel 42, legelőilleték nélkül 65, csak szőleje van 42-nek, s birtoknélküli család pedig 39. Ekkor már nem földműveléssel foglalkozik 38 kézműves (köz­tük 20 takács), van 2 lelkész, 2 tanító, 1 jegyző és 1 orvos (!), 2 gazdatiszt, összesen 46 család. Az állatállományban 348 ló, 28 jármos ökör, 380 te­hén, 6170 juh, 3612 liba, 6020 tyúk, 420 sertés, 30 szamár és van 80 méh­kas is. (229) Zách Ferencnél is gazdagabb adatokat szolgáltat Pénzes Ferenc a kiegyezés első éveiről „Fejér megye gazdasági statisztikája" c. művében 1869-ben. Ekkor a lakosság elérte már 2022 (1024 férfi s 998 nő) lélekszá­mot, akik közül az 1636 katolikus mellett van 1 lutheránus, 373 reformá­tus és 10 zsidó. A lakosok közül írni-olvasni tud 656 férfi, 384 nő (51%), csak olvasni tud 64 férfi, 326 nő (21%) analfabéta 302 férfi és 285 nő (28%). A két templom, paplak és iskola mellett van 322 lakóház, amelyből kőház 25, vegyes 140, sár- és vertfal 163. A 2 pap, 2 tanító, 1 orvos, s a 168 birtokos mellett feltűnően sok az éves szolga: 300 és a 223 napszámos; de nagymérvű már a birtokosok között is az osztálytagozódás: az egy 1000 holdon felüli birtokos mellett van 25 25-100 hold közötti, 148 10-25 hol­das és a legtöbb: 150, az 1-10 holdas kisbirtokos és törpebir-

Next

/
Oldalképek
Tartalom