Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)
Farkas Gábor: Pusztaszabolcs
raszterhez alapos javaslatot készítettek: eszerint a pusztaszabolcsi gazdák és a pusztákon élő birtokosok igen nagy számú állatot tartottak. Ezek felhajtása a távol fekvő vásárokra fárasztó volt. A legközelebbi vásár 10 km-re volt, Adonyban, de Perkáta, Ercsi, Velence, Kápolnásnyék már távolabb estek. A község kisbirtokosai, a puszták népe a vásárokra gyalogszerrel mentek, így 20—30 km-t is megtettek azért, hogy állataikat, termékeiket értékesíthessék. Ugyanakkor a kereskedelemügyi kormányzatnak tekintetbe kellett volna vennie, hogy Pusztaszabolcs kedvező feltételekkel rendelkezik a vásártartáshoz, mivel Dunántúl egyik legnagyobb vasúti csomópontja alakult itt ki. Mivel a kereskedelmi miniszter 1941. február elejéig a pusztaszabolcsiak kérelmére nem válaszolt, így ügyüket Simon József országgyűlési képviselőnek adták át, hogy a kormánynál kieszközölje a vásártartási jogot/ 4 1937-ben a Legeltetési Társulat önkormányzatát a járási főszolgabíró felfüggesztette. Ennek oka az volt, hogy a vezetőség fennállása óta nem készített költségvetést, számadást nem vezetett, és állandóan adósságokkal küszködött. A Legeltetési Társulat ügyeit a községi elöljáróság vette át. Az elöljárósági tevékenységből kiderült, hogy az 1926-ban alakult társulat a legelőjárulékot nem hajtotta be. A társulatnak 52 tagja volt. Az 1937-re elkészített társulati költségvetés minden tagra 40 pengő illetéket vetett ki, amelyet a későbbi években is megfizettek. Csakis az elég magas illeték lefizetése biztosította, hogy a legelőtársulat az adósságaitól megszabaduljon, illetve fizetni tudják a pásztorokat, eltarthassák az apaállatokat, felépíthessék az apaállat-istállót, a pásztorházakat. A felgyülemlett belvíz gyakorta okozott áradásokat a község területén. 1940 februárjában a nagy havazás miatt a Magyar, a Pozsonyi és a Mária utcát fenyegette árvíz. Ezekben az utcákban a nyári esők, záporok alkalmával egész tavak keletkeztek. 1939 őszén az esők után már megemelkedett a talajvíz szintje, így félő volt, hogy a hóolvadás során a házakat árvíz önti el. Az elöljáróság ezért a veszély elkerülése érdekében hótakarítási és hóelszállítási munkákba fogott. Az árvízvédelmi munkákra 1940 tavaszán 1400 pengőt fordítottak. Ennek keretében elvégezték a hótakarítást, továbbá az ároktisztításokat. Az egyes veszélyeztetett községrészekben „veszélyelhárítási bizottságok" működtek, melyek árvíz esetén hatósági intézkedéseket foganatosíthattak, közmunkát vehettek igénybe a veszély elhárítása érdekében, továbbá elrendelhették a kitelepítést, s az érintett lakosságot a községi vagy magántulajdonban lévő épületekben elhelyezhették. 1941-ben a nagy havazás utáni olvadás, majd a nagy esőzések belvíz okozta károkkal jártak együtt. A mélyebb talajon fekvő házak, amelyek vertfalból vagy vályogból készültek sorra dőltek össze. Mivel Pusztaszabolcson téglát nem égettek, szilárd építőanyagot nem bányásztak, a képviselő-testület kísérletet tett, hogy a község határában lévő Dohányosi dombon téglát égessenek. A kísérlet sikere esetén a téglaégetőt a község megépíti és vállalkozónak adja át az égetést. Azt remélték, hogy helyi előállítással olcsóbb építőanyaghoz jut majd a község. 45 1935 végén a községrendezési szabályrendelet megalkotására került sor. Ez a házak számozásáról, a gyalogjárókról, a fásításról, a kerítésekről, az épületek szabályozási vonaláról rendelkezett. Felújítottak egy 10 évvel korábbi községi közgyűlési határozatot, amelynek értelmében az utcákat dió- és hársfákkal ültetik be. 46