Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)
Farkas Gábor: Perkáta (Kisperkáta)
A Tanácsköztársaság idején a községi vezetőtestület a munkástanács és az intézőbizottság volt. Tagjait 1919. április 8-án választották meg. Az intézőbizottság háromtagú: Köves Béla, Ambrus Mihály és Tercsák Imre, tanácstagok a következők: Tercsák Imre, Kis János, Köves Béla, Ambrus Mihály, Kovács István, Kincses János, Kucsera József, Hajas Ferenc, Szarka László, Rácz István, Jurcsák Róbert és Bartos Péter. 7 A Kommün idején Nagyperkáta részéről községegyesítési törekvés kezdődött. Kisperkáta parasztvezetői azonban ellenálltak ennek a törekvésnek. A nagyperkátaiak érve a következő volt: a két község tulajdonképpen egy település, amely intézményeit elég nehéz anyagi körülmények közepette tartja fenn. Ezért szükség van az iskolák, a vallási közösségek, a gazdaságok egyesítésére. Utóbbi esetben a termelőszövetkezetek egyesítését tervezték. Kisperkáta tanácsa a felvetéssel szemben érvelt. Elmondták, hogy Kisperkáta 50 év óta önálló, ahol két nagy uradalom működik 14 ezer holdas (jelenleg két tsz.) területén, lakossága 1600 fő. A kereső családfők mindegyike gazdasági cseléd, vagy gazdatiszt. A község belterülete 12 házból áll, amelyből 3 csatlakozik Nagyperkáta belterületével. A többi községrész tulajdonképpen önálló major vagy puszta, melyek 6-tól 9 km távolságra vannak Nagyperkátától. Kisperkátán a lakosság megélhetése biztosított, hiszen 2 termelőszövetkezet is működik. Kisperkátán alig van olyan intézmény, melyet fenn kell tartani. Nagyperkátához történő csatlakozás esetén pedig részt kellene vállalni azokból a terhekből, melyek az ottani lakosságot sújtják. Nagyperkáta a csatlakozással lényegében elnyelné Kisperkátát, a politikai hatalom Nagyperkátán összpontosulna, ami Kisperkáta lakosságának elnyomását hozná magával. Kisperkátán a két község egyesítése ellen tiltakozó akció indult, és egy júniusi népgyűlésen az előterjesztést elutasították. Ezt a tiltakozást a belügyi népbiztosnak is megküldték. A tiltakozás szövege a következő: „Egyetlen közéleti kapocs az, amelyik a múltban is fenn állott, és amelyiket nem átallnak a nagyperkátaiak ma is az összekapcsolás egyik legfőbb érveként említeni fel: a két község hitközségeinek közössége. Ennek a kapocsnak az értékelését egész bizalommal tesszük le népbiztos elvtárs kezeibe. Nagyperkáta község lakossága javarészt földesgazda, Kisperkátáé nemzedékek során az élet számkivetettje, azaz nincstelen gazdasági cseléd volt, s a földesgazdagőgnek félszázadon keresztül soha nem jutott eszébe, hogy segítő kezet nyújtson, tűrhető sorsra emelje magához a nyomorult viszonyok között szűkölködő földmunkás testvéreit, csak éppen most, amikor egy nagy világfelfogás átalakulása kapcsán a lenézettekből, a nyomorgókból, cselédekből öntudatos munkások lettek. Most vetődik fel az összecsatolás eszméje Nagyperkáta földesgazdáinak agyában. A birtokos-földművesek és a félproletárok is elérkezettnek vélik arra az időt, hogy .... osztozzanak a lenézett valódi proletárok, ipari földműves szegények váratlanul tűrhetővé fordult életfeltételeiben . . . Kisperkáta község lakossága évtizedek szolgaságából kiemelkedve ma a munkásproletár becsületes életét éli, amely egy emberként áll
