Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Perkáta (Kisperkáta)

volt, amely a perkátai földeket választotta el az adonyiak által használt Czikola birtoktól. A „sas fészkes határtól" ugyancsak nyugatra 318 lépésre esett egy ősi halom, melyet „hanga fás határa" névként ismertek. Ez a halom Perkáta és Czikola között volt. Ettől nyugatra 1190 lépésre újabb határhalom állt, de annak csak nyomait találták meg, mert az adonyiak azt is elszántották. (Megjegyezték, hogy a halomtól északi irányban mintegy 200 lépésnyire az egyik adonyi zálogbirtokosnak, Adorján úrnak szénakazlai álltak.) A halomtól téli napnyugta felé 2920 lépésre két épen hagyott határhalomra akadtak. Ezek neve: hármashatár volt, mert itt végződött Czikola határa, s itt kezdődött Szabolcs határa, és itt volt vége a perkátai határnak is. A tanúk szerint az adonyiak mintegy 15 esztendeje szántották fel a határhalomtól Perkáta felé eső gyöpöt, amelyet legelőnek használtak a perkátaiak. A perkátai robotosok a határhalmok kompolását elvégezték, de az adonyiak azt el nem ismerve valamennyit szétdúlták. Bármennyire is elegendő föld volt Perkátán, a jobbágyok egy része mégis földeket bérelt Hantos határában, melyet Heinrich József juhász engedélyével tettek. Nevezett azonban a vetésekre ráhajtotta juhait, és ezzel tetemes kárt okozott a jobbágyoknak. A perkátaiak panaszukkal a nemesi közgyűléshez fordultak, de az a határozat született, hogy Heinrich nemes ember, így a perkátai jobbágyok saját földesuruk útján próbálják jogi úton a kártalanítást elérni.

4 1762 márciusában Horváth Ádám ispán a perkátai vendégfogadós — (Hipsl nevezetű) — magatartása ellen panaszkodott a győri jezsuita rektornak. Szerinte a fogadós állandóan áskálódott ellene, s ha a rektor ellátogat Perkátára, meg is győződne Hipsl „álnok, hamis, ravasz és istentelen" magatartásáról. Ez év szeptember 22-én a vármegyei közgyűlés foglalkozott a fogadós és az ispán ellentétével. Hipsl szerint Horváth őt megkárosította, mert a kocsma bérletét megvonta tőle. Ezt egy úriszéki ítélettel is alátámasztotta az ispán. A nemesi közgyűlés indítványozta, hogy a sérelmes úriszéki ítéletet a sedrián (vármegyei törvényszéken) vizsgálják felül. 1764. május 8-án volt szó arról, hogy a Vörös szolgabíró jelenlétében Perkátán rendezett úriszék jegyzőkönyvét a vármegyei levéltárban el kell helyezni. A fogadós Perkátán maradt, az ispán és a kocsmabérlő között a viszálykodás tovább tartott. Horváth ispán két esztendő múlva írja ismét a rektornak Győrbe, hogy a vendégfogadós álnok ember és figyelmeztesse, hogy legalább a húsvéti ünnepek alkalmából hagyja békén. Horváth nem lehetett népszerű ember Perkátán, s a falu népe is a vendégfogadós mellett állt ki az ispán ellenében. A falu népével közvetlenül az ispán volt kapcsolatban, így természetes, hogy a közvetlen támadások is őt vagy az uradalom alkalmazottait érték. 1757 október elején a perkátai hajdú háza teljesen leégett. A házban bennégett a hajdú egyik kisgyermeke is. A leírások szerint a hajdúnak a rajta lévő ruhán kívül semmi vagyona nem maradt. A tűz nem terjedt tova, így az urasági vagyonban, de a falu házaiban sem esett kár. A tűz kitörésének körülményeit nem sikerült tisztázni.