Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Perkáta (Kisperkáta)

Huszár István esküdt, Magyar András megyei főjegyző, Csapoghy Gergely, Sütő György, Drahóczy András a szomszéd birtokosok képviseletében, továbbá nemes Lázár Benedek, Dobozy János alsócsúti, Katona György, Vécsey Péter kajászószentpéteri nemesek; Borsos István, Buzik Mihály, Pethő György etyeki jobbágyok. Az eljáró királyi ember, nemes Tarcsi János, Győr vármegye alispánja, Zely Márton esperes, a káptalan egyik kanonokja beiktatták Perkáta, Tápé, Szentágota birtokába Tissinger Jánost, aki a jezsuita kollégiumot, mint jogi személyt képviselte. Az első napon a bekitatás ellen tiltakozást nem jelentettek be, de a harmadik napon Szécsény István, nemes Török Ferenc nevében ünnepélyesen ellentmondott a birtokba iktatásnak. A tiltakozás lényege az volt, hogy amikor Török Ferenc Perkáta t eladta Gorupnak, akkor a vevő veszprémi nagyprépost volt, most viszont győri nagyprépost. Török ugyanis kikötötte volna az adás-vételi ügyletben, hogy Perkátát abban az esetben visszaveszi, ha Gorup nem lenne veszprémi nagyprépost. Az ellentmondónak a királyi ember és a káptalani hites tanú határnapot tűzött ki, amikor a királyi személyes jelenlét bírósága előtt megjelenhet, ahol kellő bizonyítékokat kell előtárni a tiltakozás igazolására. A tiltakozással a Török család nem ért el eredményt, mert a győri jezsuiták több mint száz éven át birtokolták Szentágotát és Perkátát. Közben többen is tiltakoztak a jezsuiták birtoklása ellen, így 1675ben Octavius Saluncius őrkanonok is. 1676. május 20-án Lipót császár elrendelte, hogy a Győr megyei alispán vizsgálja meg a győri jezsuita kollégium rektorának panaszát, mely szerint Fördős Péter és Fördős Mihály 1675. augusztus 15-én katonasággal megtámadták Perkátát, — s ahelyett, hogy az ottani törökre rontottak volna — a győri kollégium jobbágyait elrabolták és Győrbe hurcolták. A hatalmaskodást a Fördősökön nem torolták meg, mert 1676 elején Komárom megye közgyűlése előtt tiltakoztak amiatt, hogy Adony, Besnyő, Venyim, Almás, Perkáta lakói Daja pusztán szántanak és legeltetnek. Kérték a közgyűlést, hogy az említett települések lakóit tiltsák el Daja használatától. 1677. júniusában Komárom megye tisztviselőket küldött Győrbe, a jezsuiták rendházába, és eltiltotta őket a dajai földek használatától. A jezsuiták azonban kijelentették, hogy a perkátai jobbágyok Daját nem művelték. Fördős Mihály és Fördős Péter a Daja és Perkáta közötti határ megállapítására kérte a megyét. Kenyeres Gergely bicskei szolgabíró ki is szállt Dajára, de a határt megállapítani nem tudta. Itt hallotta meg a szolgabíró azt, hogy a török sem tudta a kérdéses határvonalat megjelölni. Ugyanis a dajai és a perkátai török földesúr katonasággal vonult ki Dajára a határ megvonására. Megegyezni azonban nem tudtak, a két török úr összeveszett. Nyilvánvaló, hogy a magyar földesurak sem tudtak egyezséget kötni e kérdésben. A török 1683. évi hadjárata során a jezsuiták a perkátai jobbágyokat elköltöztették. A lakosok 1686-ban tértek vissza. A vonulás alkalmával, amikor a szekeresek Perkáta határában voltak, Szekeres István, Tomay István vezetésével egy magyar csapat megtámadta őket, és a