Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)
Buzási János-Dani Lukács: Kápolnásnyék
(legelő, erdő) kirekesztődött. A helyi gazdálkodás meghatározói az arisztokrata tulajdonban maradt nagybirtok és a volt nemesség középbirtokai maradtak. Tovább éltek a jobbágyfelszabadítás előtti gazdálkodási formák, a kiesett korábbi munkaerőt kommenciós cselédséggel pótolták. A hitelhez nehezebben jutó középbirtokosok a korszerűbb gazdálkodás megvalósításához szükséges gépesítést élőmunkával pótolták. Munkacsúcsok alkalmával napszámosok foglalkoztatására is sort kerítettek. Megoldásként kínálkozott — a 19. század utolsó harmadában — a birtokok bérbe adása is. A község egyetlen arisztokrata földbirtokosát, gróf Nádasdy Lipótot, gazdasága saját kézben tartása jellemezte. Agárdot, Seregélyest is érintő birtokát tilalomfákkal övezte, mintegy jelezve, hogy uradalma mindennemű jövedelmére igényt tart. A vadászatot is beleértve. A jobbágyfelszabadítás nyomán kialakult új helyzethez a 100 és 1000 hold közötti helyi középbirtokosok egy része művelésiág-változtatásával, de főleg az állattenyésztés fölfuttatásával alkalmazkodott. A külterjes állattenyésztésben a legkevesebb ráfordítást igénylő, ugyanakkor legigénytelenebb jószágot, a juhot részesítették előnyben. 112 Jellemző, hogy a század hatvanas éveiben a három és félezret megközelítő helyi állatállomány 87%-a birkából állt. Mellette szinte jelentéktelennek tűnik a mindössze 123 darabból álló szarvasmarha-szám. Ebből 55 a magyar-tarka. A szarvasmarha-tartásban is előnybe részesült az istállózással szemben a ridegmarhatartás. Gyakori veszélyt jelentett a tenyésztésben a betegségek föllépése. 1875-ben pl. különösen Felső-Pettend pusztán okozott kárt a száj- és körömfájás. A század utolsó évtizedeiben az állatállomány mennyiségi gyarapodásánál jelentősebb volt az összetételében bekövetkezett változás. 113 A négyezret (4245) meghaladó állatszámon belül az elsőséget megőrző juhok (1688 db) mellé fölzárkózott a szarvasmarhák tömege. Néhány évtized alatt számuk tízszeresre növekedett és meghaladta az összes állatállomány 30%-át. Ezen belül a legjelentősebb tömeget (516 darabbal) már a piros-tarka képviselte. Az egyéb színesekkel együtt az állomány 82%-át alkották. A magyar—erdélyi arány 20% alá szorulása jelzi mind az istállózó tenyésztés térhódítását, mind azt, hogy fokozatosan teret nyert a tejtermelésre történő áttérés. A ridegtartás csökkenése mellett a marhák igázása is visszaesett. (Mutatóban maradt 4 db bivaly is.) Igaerőként a lovak térhódítása jellemző (324 db). Felfejlődőben volt a kilencszázat megközelítő sertésállomány, bár ekkor még a juhállomány (1688 darabbal, az össz.-állomány 40%-ával) megőrizte vezető szerepét (a húsellátás tekintetében is). A legnagyobb helyi földbirtokos (a nagybirtokok 23%-ának gazdájaként) az állatállomány 22, a mezőgazdasági géppark 16%-ának volt tulajdonosa. 114 Gróf Nádasdy mellett Kenessey Lajos középbirtokos (a földek 15%-ának tulajdonosa) az állatszám 23, a gépi felszerelések 15%ának volt birtokosa. A másik jelentős középbirtokos, Halász Gedeon (a földek 17%-os részesedése mellett) az állatok 27, a gépek 10%-ának tulajdonosa. E három birtokos a helyi nagybirtok több mint felét mondhatta magáénak. Birtokukban volt az állatállomány 70, a géppark 40%-a. Ha azonban a gépparkon belül az összetételét is figyelembe
