Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Farkas Gábor: Nagykarácsony

A falu nevének előfordulásai: 1551-ben és 1559-ben Karachon Zallas, illetve Karachon Zalas, Falu Karácson Szállás; 1685-ben Czaracsan Szálas, 1689-ben Karácson Szálas; 1700-ban Karácsony; 1783-ban Koratsony Szállás puszta. Nagykarácsony községgé szervezéséig (1951—1952) külterületi lakott hely volt, és 1944-ig Fejér megye egyik legnagyobb egyházi uradalmának, a zirci apátság előszállási birtokának tartozéka. A 11. századi magyar település nyomait fedezték fel a régészek Nagykarácsony-Szőlőhegyen, majd a megyebeli Hantos-Szék kiváltságos kun szállásterületnek egyik táborhelye volt. Első okleveles adata 1419ből származik, amikor Karácsony Miklós szállás mellett más táborhelyek is voltak: közülük az egyiket, Mihályegyháznak nevezték, amely a török uralom első évtizedeiben pusztult el. Azt vélhetnénk, hogy a Hantos-széki kun szállásterület megszűntét a török pusztítása okozta. A tények azonban mást bizonyítanak. A magyar uralkodó osztály a korábbi századokban kísérletet tett a szabad kunoknak a magyarságba történő beolvasztására. Ehhez mindenekelőtt a kun kiváltságok és a nomád életmód megszüntetését kellett elérni. A kun kiváltságok fokozatos nyírbálása, és ezzel párhuzamosan a szabad népelemek földesúri fennhatóság alá vetése, jelezte a Hatos-széki kun kiváltságos terület megszűntét. A 16. század eleji anarchia és az ellenkirályok küzdelmei során véglegesen szétzúzták a kunok szállásterületét. 1536-ban Karácsonyszállás a többi kun táborhelyekkel együtt a pécsi püspök és testvérei tulajdonába került. (1526 utáni években — amikor a kunok dunántúli kiváltságos területét felszámolta a központi kormányzat — Karácsonyszállás több kun szállással együtt Tolna vármegye fennhatósága alá került, míg Venyimszállás és a kiváltságos terület északi szállásai Fejér vármegye kebelében maradtak.) A pécsi püspök a Sulyok család tagja volt, aki testvéreivel, — Sulyok Balázzsal, Sulyok Györggyel együtt — az enyingi Török Bálint mostohatestvére volt. A két király küzdelmében a Török és a Sulyok családok egyaránt résztvettek, hadaikkal felvonultak az ellenkirály elleni küzdelmekhez. Eközben azonban a kun csapatok felőrlődtek. Közben a politikai szerencse elfordult a kunok földesuraitól, hamarosan egyházi kézbe került a kun kiváltságos terület egy része. Karácsony szállás, Előszállás a fehérvári préposté lett, és ezen az alapon került a hatalmas uradalom a 17. század közepén újra egyházi (cisztercita szerzetesrendi) tulajdonba. A török 1543-ban Székesfehérvár elfoglalása után megszervezte Kelet-Dunántúlon a maga hatalmát. Ennek keretében török katonák kapták meg a falvakat, akik új földesurakként viselkedtek. Ugyanakkor a magyar kézen lévő Palotavár tisztjei is igényt tartottak a Duna-Sárvíz