Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22. (Székesfehérvár, 1991)

Dani Lukács: Mezőkomárom

Siómaros, Mezőszilas — egyértelművé teszi, hogy a korábbi Saar Komarr&i azonos településről van szó.) A megyeváltozás csakúgy, mint a helység pusztulása a török hódítással állt összefüggésben. A 17. század negyvenes éveire a község helyén Komárom-puszta található. A pusztává vált helység benépesítése a megszállónak is érdeke. Az elmenekült magyar tulajdonos, Batthyány Ádám 1647 tavaszán arról értesült, hogy ,,az szpáhi (a közeli) Németiből szállítja meg (telepíti be) erőszakkal" a pusztát.

5 Az eredeti urukhoz változatlanul hű jobbágyok csak az ő engedélye birtokában vállalják az áttelepülést. Az engedély megadása mellé uruktól még négy esztendei „szabadságot" (szolgáltatások alóli mentességet) is kaptak. A betelepítés nem volt problémáktól mentes. Alig telt el két esztendő — a Batthyány család sármelléki uradalmának szintén részét alkotó szomszéd község — Hídvég „polgárai" panaszt tettek a betelepülők ellen.

fi Batthyány Ádámhoz írt levelükben (1649. július 10-én) azt tették szóvá, hogy „a most jött komáromi jobbágyok régi törvényeikből ki akarják vetni" őket. Rétjeiket és marhajáró földjeiket (legelőiket) el akarják tőlük venni. Pedig ezt már atyáik is bírták, „igaz" hídvégi földnek tartják, a város rétjének hívták. „Ha a komáromiak törekvése sikerrel jár, Hídvég nem öregbülni, hanem pusztulni fog." A döntést a földesúr bölcsességére bízzák. Érvként még megemlítik, hogy ők régi és nem „másod jobbágyok". Isten kegyelméből nem pusztultak el, bár az országot, városokat és falvakat a tatár pusztította. „Hídvég, a Sió mellett, instanciája" nem jár számukra kedvező eredménnyel. Kérelmüket egy évvel később megismétlik.' Elismerve, hogy a megszállás „török urunknak engedelméből" a hídvégi határtól puskalövésnyire készített házakba már 2—3 éve megtörtént, de mivel „nem voltak lábuk alatt", akkor nem éltek panasszal. Ám, amikor a „Sivó (Sió) mellett Város Réti nevű"-t elfoglalták, azt már nem tűrhették. Végső érvként felemlítik: ha földesuruk nem segít rajtuk, akkor, szégyenszemre, elbujdosnak. Kérik egyúttal urukat, hogy vigyázzon: „a töröknek fülébe ne jusson a levél. . .", mert az őket megpálcáztatja és megbírságolja. Az igazságukat kereső hídvégieket a Komáromba települtekkel együtt közös gond, illetve veszély foglalkoztatja. Mind az átmenetileg szemben álló feleket, mind a környékbeli jobbágyokat egy táborba tömöríti a földesúr által (szerintük: jogtalanul) megemelt adó. Ennek mérséklését kérik, annál is inkább, mert a portyázó végváriak sarcolásaitól sokat szenvedtek a „Saarmellékiek felenként". (Azaz Battyán, Polgárdi, Mezőkomárom, Enying és Hídvég helységek lakosai.)

8 Félnek, hogy az enyingiek sorsára jutnak. Azok ugyanis „teljességesen elpusztulnak, hogyha a hajdúk meg nem szűnnek a sok kóborlástól. Mert valamennyiszer az csatára mennek, visszajőve mindenkor rájuk szállanak, néha harmadnapig is ellaknak rajtok. Azután szekereket hajtanak magok alá. Juhokat elfogják és elviszik magokkal." A félelem és a közös érdek egységes fellépésre késztette őket. Annál is inkább, mert adózniok nem csak magyar uruknak, hanem a töröknek is kellett.