Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Lencsés Ferenc: Martonvásár

Szűcs Lajos főszolgabíró 1816 szeptemberében jelentette a vármegyei közgyűlésnek, hogy Brunszvik Ferenc kijelentése szerint továbbra is legeltetni fogja birkáival a jobbágyok vetéseit. Néhány jobbágyot pedig azért veretett meg, hogy elszoktassa a hiábavaló panaszkodástól. A közgyűlés határozata szerint a jobbágyok vetéseinek legeltetésére vonatkozó panaszt az uriszék elé kell vinni. Brunszvikot a jobbágyok megveretéséért meginti.

78 Szűcs Lajos, főszolgabíró és Lethenyei István, esküdt jelentése szerint: az úriszéket 1817. február 20-ára tűzték ki, mikor az uriszék tagjai összegyűltek, Brunszvik Ferenc levélben közölte, hogy a legeltetés ügyében az 1813-ban megtartott uriszék már döntött és felesleges újabb úriszéket tartani. Az uradalom levéltárából a vonatkozó jgyezőkönyvet azonban nem tudták megkapni, ezért olyan döntés született a jobbágyok panasza ügyében úriszéket kell tartani.

79 Az 1820-ban felvett uradalmi leltárban Kismarton és Erdőhát egyesült majorságokként szerepelnek.

80 Különös vállalkozásba kezdett gróf Brunszvik Ferenc Bodor Mihály helytartótanácsi titkárral. 1819—21. között bérbe vették a pesti német színházat. Egyiküknek sem volt színházi tapasztalata és a szakmai ismereteket is nélkülözték. Nyilván ennek felismerése vezette Bodor Mihályt, mikor jóval a bérlet lejárta előtt kivált a színház vezetéséből. 1820 elején 11 500 forint hátralékos összeg behajtására a pesti tanács lefoglalta a színház pénztárát. Brunszvik Ferenc erőszakos ellenállást fejtett ki a hatósági intézkedéssel szemben. Minthogy ez nem használt, a királyhoz fordult a hátralékos összeg elengedéséért. A pesti polgárság elutasító javaslatot tett a királyi kamarának. Ezután Brunszvik Ferenc megpróbálta törleszteni a bérösszeget és a szállítóknál levő adósságait. Brunszvik Ferenc bérletének lejárta után senki sem volt hajlandó a színházat bérbe venni, s csak a nagyrészt arisztokratákból álló részvénytársaság ajánlata mentette meg a színház súlyos helyzetét.

81 Brunszvikék Szentiván-pusztát az 1810-es évek eleje óta bérelték. 1822. november 1.—1828. október 31. között gróf Brunszvik Ferenc ifj. Nagy Ignáctól bérli Szentiván-pusztát. A bérlő 2400 forint évi bért két egyenlő részletben: november l-jén és május l-jén fizette ki. A bérbeadó kötelezte a bérlőt az épületek jó karbantartására. ,,A réteket felszántani semmiféle szín alatt sem lészen szabad, hogy ahol a réten a víz megszokott állni, a bérlő a maga költségén minden beszámítás nélkül kis árkocskákat huzathasson, és a vizet a nagy Canálisba bevezethesse, a baracskai részen délnek fekvő oldalt, ahol fű nem terem, felszánthatja."

82 Tordason korábban két vízimalom működött. A Szent László víz Tordas község előtt két ágra vált. Az egyiken a községi, a másik ágon a földesúrral közös malom állott. 1888-ban a folyót szabályozták s ettől kezdve a víz az uradalmi malom mellett folyt, míg a víz elterelése folytán a községi malom használhatatlanná vált.

83 Martonvásáron a felső és az alsó vízimalom működött. A vízi malmokról felvett leltárakban az egyes tárgyak állagát minősítették. A felső malom Tordas és Martonvásár között a mai Felsőmajornál volt. A szerződés szerint a molnárgazda köteles volt a malomnál előforduló javításokat ingyen elvégezni. A belső és külső kerekek, valamint a