Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)
Farkas Gábor: Sárkeresztúr
a munkások, s elsősorban béremelést követeltek. A politikai megmozdulásokat a sárkeresztúri agrárszegénység alapvetően meghatározta. 1927ben a választójoggal rendelkezők a lakosság 36%-át tették ki. Különösen a gazdasági cselédség bevonásának örvendezett a hatóság, mivel szerintük a cselédséget a nagybirtokosokon keresztül orientálni lehet a kormánypárt irányában. A gazdasági válság éveiben az ellátatlanok száma emelkedett, s szinte valamennyien földmunkások, kis százalékuk törpebirtokos és ipari munkás. Az elöljáróság a 321 fő ellátatlan lakos számára hat havi ellátást igényelt. 2 " Egyébként a sárkeresztúri nép egynyelvű, a magyart beszéli. Ruházatában is a magyaros ízlés jutott kifejezésre. Az ünneplő ruha színe sötétkék vagy fekete, szabása: kétsoros kabát és a „kaci" csizmanadrág, fekete kalap, csizma. Nyáron a csizmanadrág helyett a bőgatya, a házilag szőtt hófehér vászoning, a papucs volt a férfidivat. A cigányság egy része azonban nem azonosult még a falusi társadalommal. A cigányok között az a hagyomány élt, hogy elődeik 1830 tájban telepedtek meg Sárkeresztúron, s akkoriban mindössze három cigánycsalád élt a faluban. A három cigánycsaládról azt tartották, hogy azok kovácsok voltak, és a község déli részén volt a telepük. Ezen családok leszármazottai részben elköltöztek a községből és 1889-ben, mindössze hat család volt belőlük. A családok beilleszkedtek a falu közösségébe. Piszka Kovács Ferenc például a zsellérbirtokosság csősze volt. Ebben az évben mind a hat cigánycsalád házhelyet kapott a községben, a déli részen. A házhelyek kijelölését a községi bíró, Nagy József végezte el. A házhelyeken néhány cigánycsalád felépítette házát. A letelepedett családok nem kóboroltak el, igyekeztek a falu közösségébe beilleszkedni, napszámosként munkát vállaltak, de ebben az időben kezdtek megismerkedni a zenével is. A muzsikus cigány már nehezebben maradt a helyén, az elvándorlás közülük történt. A községi vezetőség ismét a kovácsmesterséget akarta közöttük meghonosítani, de ennek nem lett sikere. A 20. század húszas-harmincas éveiben gyógynövény-gyűjtéssel, selyemhernyó tenyésztésével, gyümölcskereskedéssel kezdtek foglalkozni. A gyümölcsöt Tolna megyei községekben vásárolták, amit itt Sárkeresztúron és a környező településeken adtak el. A családok kis százaléka aratómunkásként dolgozott. Ezek és a napszámosok beilleszkedtek a falu közösségébe, deviáns magatartás csak a többi családra volt jellemző. Ez volt az úgynevezett cigányelit, amely ruházkodásában, szokásaiban, általában a magatartásában a paraszti társadalomhoz idomult. Vallásukra nézve római katolikusok, és magyarnak vallották magukat. 1928-ban a cigánycsaládok száma meghaladta a hatvanat, s valamennyi családban több generáció élt együtt. A község területén a kálózi, az abai, a sárosdi csendőrőrs teljesített szolgálatot. A községi tűzoltóság 20 tagú. A körorvos helyben székelt, de gyógyszertár csak Abán volt. Az abai gyógyszertár Kenyeres György tulajdonában volt, 1928-ban a hatóság engedélyezte Kenyeres Györgynek, hogy Sárkeresztúron fiókgyógyszertárt rendezzen be. A kérdés már 1922ben felvetődött. A működés anyagi feltételeit a következőkben vázolták fel: Abán 4408 lakos, 1 nagy uradalom, 5 középbirtok, 3 tanyai gazdaság van; Sárkeresztúron 3860 lakos, 1 nagy uradalom, több középgazdaság létezik; Sárszentágotán 1247 lakos él, van 1 nagy uradalom, 2 kisebb ura-
