Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)
Farkas Gábor: Sárkeresztúr
szőlője volt, 14-et írtak össze, és természetesen ők is zsellérekhez tartoztak. 1864-ben az állatállomány a következőkből állt: ló 240, igás ökör 186, tehén 180, juh 5 ezer darab. A kevés számú állat mindenképpen magyarázatra szorul: 1863-ban marhavész pusztított a községben és a majorok egy részében. Ezalatt mintegy 300 szarvasmarha pusztult el. A marhavész elég gyakori nemcsak Sárkeresztúron, hanem az egész Mezőföldön ezekben az évtizedekben. 1854-ben például súlyos károkat okozott az állományban a ragályos lépfene. Közigazgatási szempontból a község az 1850-től megszervezett hercegfalvi járásba tartozott, de 1854-től a sárbogárdiban találjuk, mivel a hercegfalvi járást megszüntették, székhelyét Sárbogárdra helyezték át. A közigazgatási egység a községen kívül kiterjedt a környező pusztákra és majorokra: így Bodimajorra, Botlik-, Imre-, László-, Márton-, Sárkány-, Zsigamajorokra. Egy 1864. évi felsorolás a fenti majorok egy részét nem ismeri, de Belső-, Thiers-, Nagy-, Pete-, Zichy-, Fekete-, László- és Imremajorokat felsorolja. Nyilvánvaló, hogy egyes majoroknak más nevük is volt. A katolikus egyház Sárkeresztúrról pasztorálta 1864-ben Szentágotát, Felsőtöbörzsököt, Bodimajort, Botlikmajort, Imremajort, Középmajort, Lászlómajort, Mártonmajort, Sárkánymajort, Szilfamajort és Zsigamajort. Látjuk, hogy a pasztorálási körzet kiterjedt a politikai közigazgatási területen túl több helységre. Sárkeresztúr a székesfehérvári hadfogadó kerülethez tartozott. Sárkeresztúr a székesfehérvári 33. gyalogezred (gróf Gyulairól elnevezett) számára sorozó hely volt már 1854-ben is. A gyalogezred Székesfehérváron katonai kórházat tartott fenn, 1854ben huzamosabb időn át itt kezelték a sárkeresztúri illetőségű katonát, Fogas Mihályt. Az abszolutista községkormányzat 1849—1860 között a közbirtokosság egy részére támaszkodott. A községi jegyzők: Tilhoffer Ignác 1852— 1855-ig; Hódossy József 1855—1856, Beregszászi Dániel 1856—1870 között a járási szolgabírák szoros felügyelete alá tartoztak. Politikai megbízhatósági megfigyelés alatt állott szinte az egész községi választmány, de a lakosság egy része is. 1854-ben Nagy János közbirtokos kapott fegyvertartási engedélyt. Az engedélyt csakis politikai megbízhatóság alapján szolgáltatta ki a megyei hatóság. Az önkényuralmi rendszer bukása után a 48-as eszmék újjáéledését tapasztaljuk a községben. 1860. december 17-én a vármegyei bizottmányba a község kiküldte a következő lakosokat: Beregszászi Dániel jegyzőt, Horváth István községi bírót, továbbá Kulcsár Mihály, Nagy János, Hajós Gusztáv, Horváth József, Szálai István. Tiers Konrád birtokosokat. Az .országgyűlési választást előkészítő megyei választmányba a községi bírót is meghívták, és a sárkeresztúri választási kerület is megszervezte a maga bizottmányát. Ennek tagjai voltak: Eszterházy László sárosdi földbirtokos, továbbá Bali Mihály polgárdi református lelkész, Reitman Vencel lelkész és több birtokos (Horváth László, Mészöly László, Kolosváry Sándor, Décsey Lajos, Modrovich Elek, Gergelyi Károly), Bozzai József soponyai és Horváth István sárkeresztúri bíró. 1862-ben új községházát alakítottak ki Sárkeresztúron. A. községi elöljáróság ebben az 22* 355