Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)

Farkas Gábor: Sárkeresztúr

egyik jobbágyteleken éltek, tehát az úrbéres földek után taksát fizettek az uradalomnak. A taksa összege 2, ill. 1 forint volt, 10 A jobbágyfalu életére az 1768 elején felvett úrbéri összeírások és en­nek nyomán végrehajtott reguláció némi fényt vet. Tudjuk, hogy a falu bírája, Kalló Mihály volt; a törvénybíró, Bíró Sándor; és az esküdtek: Soár György, Lédeczi Gergely, Muharos Péter voltak, akik előtt ez év április 18-án megjelentek a vármegye emberei és az úrbéres viszonyok­ról, a falu haszonvételeiről érdeklődtek. Megállapították, hogy a földes­urak a szolgáltatásokat a régi szokásjogok alapján követelték. Ez annyit is jelentett, hogy a robotnapok számát nem szabályozták, hanem azt a földesurak kívánalmai alapján vették igénybe. A terményeket a követ­kezőképpen szolgáltatták: a prépost jobbágyai a gabona után kilencedet adtak, de nincs adat arról, hogy Gyurkovics Ferenc és Vörös Lászlóné jobbágyai egyáltalán nem adóztak a terményekből? Gyurkovics Ferenc jobbágyai viszont egész telek után 60 tojást, 6 darab szárnyast, Vörös Lászlóné jobbágyai pedig egész telkenként 1 forint 50 dénárt, 20 tojást, 3 meszely vajat, 5 szárnyast szolgáltattak be. Ugyanez az adózási forma a prépostságnak a következőkből állott: egész telkek után 2 forint, to­vábbá 3 icce vaj, 8 szárnyas és tojás. Ez utóbbi menyisége azonban nem volt meghatározva, és az elöljárók szerint számolatlanul kellett szolgál­tatniuk. A szántóföldekről azt tudjuk, hogy felosztásuk 1768-ig nem történt meg: hanem évente ki-ki igaerejéhez képest fogadott fel területet. Az évente történő felmérést lépéssel végezték el. A helység haszonvételei­ről elmondották az elöljárók, hogy a lakosok elég kevéssel rendelkez­nek. A helységben malom nincs, a lakosság Fövényre és Battyánba jár őrletni. A helység rétjei a Szántó-szigeten, a Kenderesben, a Csonka kút laposon voltak, ahol összességében évente 15—18 szekér széna ter­mett, melyet az átvonuló katonság a lovai számára vett igénybe. A közös legelőről az volt a vélemény, hogy eddig a fejős marhák­nak és az igásoknak elegendő terület állt rendelkezésre. Idővel azonban felszaporodtak a nemesi árendások, de a közbirtokosság is gyarapodott. A nemesség állatai kezdik kiszorítani a telkesek állatait a közlegelőről, s így a telkesek egyre kevesebb állatot tudtak a legelőn tartani. A pré­post, valamint Gyurkovics Ferenc földesúr nagyobb legelő területeket foglaltak el, s azokat felszántatták. Példájukat több közbirtokos és áren­dás is követte. A legelők egyre kisebbek lettek, mert 1770-ban újabb 250 kat. hold került el a közös legelőből. Ebben az évben a prépost is kifejezte abbeli szándékát, hogy ha a közbirtokosok tovább foglalják a legelőket, ő is feljogosítva érzi magát jogai megvédésére, és kiszakítja magának a teljes területet. A keresztúri telkesek szerint 1770-re nem maradt más a közlegelőből, mint a nagy tófenék, és a nagy szikes lege­lő. 1777-ben a földesurak és a közbirtokosok a földek elkülönítését kezd­ték hangoztatni, amit természetszerűleg csak a jobbágyság kárára lehe­tett volna végrehajtani. Végül a vármegye sietett a keresztúri jobbágy­ság védelmére, és sikerült egyelőre barátságos egyezséget létrehozni. Többek között kimondották, hogy a nemesség Keresztúron nem tartha­tott összesen 6 ezer juhnál többet. Ezt a mennyiséget elosztották a nagy­birtokosok és a közbirtokosok között, mégpedig a földek nagysága ará-

Next

/
Oldalképek
Tartalom