Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Kisapostag

A szlovák anyanyelvű lakosság arányának további alakulása 1900ban 58%, 1910-ben 0%, 1920-ban 47%, 1930-ban 37%, 1941-ben 7%. (1941-ben szlovák nemzetiségű nincs.)

33 Az adatok semmi esetre sem reálisak. Nem tudjuk, miért vallotta 1910-ben mindenki magyar anyanyelvűnek magát. Mégis határozottan látszik a község fokozatos elmagyarosodása. Hogy nem a lakosság kicserélődéséről van szó, az világosan látszik abból, hogy az evangélikus lakosság aránya 1941-ben is 51%. 1920-ig a szlovák lakosság keretében semmiféle megmozdulásról nem tudunk. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása úgy látszik, a lakosság nemzeti öntudatát rendkívül megnövelte, különösképpen miután — már feljebb láttuk — 1910-ben sikerült a lakosság nemzeti öntudatát annyira letörni, hogy mindenki magyar anyanyelvűnek vallja magát. Egy 1922. évi katonapolitikai osztálytól származó jelentés szerint a lakosság szellemi központja az ottani polgári olvasókör, melynek tagjai majdnem mind szlovákok. A fő vezetők: Varga Pál, Szabadás Mihály, Juhász János, Agár András, Varga András, Kalupka János és Zobodi Dániel:* A másik, ugyaninnen származó jelentés szerint a lakosok „teljesen" szlovákok, akik nyíltan hangoztatják, hogy a szerbek és csehek az ő testvéreik, és ők itt az őslakosok, a magyarok csak jöttmentek.

35 A harmadik jelentés pedig egy magyar iskola felállítását javasolja „jó magyar írású tanítóval", mivel a szlovák iskola amúgy is túlzsúfolt, és a magyar gyerekek szlovákosodása állandóan folyamatban van, a magyar iskola pedig az ellenkező célt szolgálná.

30 Ezen jelentéseknek némileg ellentmond egy 1924. évi főispáni irat, ami viszont azt állítja, hogy a lakosságnak csak 20%-a szlovák, és az evangélikus iskolába a C-típus szerint a nemzetiségi nyelvet be kell vezetni.

37 (Ez feltehetőleg a szlovák nyelvű lakosság megnyugtatását szolgálta volna.) 1927-ben újra megemlítik, hogy a lakosság 1919-ben a Csehszlovák Köztársasághoz tartozónak vallotta magát és semmi közük Magyarországhoz, még adót sem akartak fizetni. A jegyzőválasztásnál szlovák nemzetiségűt követeltek maguknak, és az eskü letételekor nyíltan kivonultak a teremből. Minden bajért a jegyzőt okolják, és nyíltan hangoztatják: jobb lenne szlovák jegyző. A leventeegyesületben aknamunka folyik, megtagadják a gyakorlatot. Szidják az oktatókat. Dunaegyháza szlovák lakóival „rossz" kapcsolatot tartanak fenn.

38 Az 1927—28-as közigazgatási tájékoztatási lap a község „legfőbb" feladatának az állami elemi iskola létesítését tűzi ki.

39 (Ez néhány év múlva megvalósul.) A közölt adatok készítői a helyzetet nagyon felületesen ismerték (egyszer teljesen szlovák a falu, máskor 20% a szlovák lakosság aránya). Így is világosan látszik, hogy bár a lakosság nemzetiségi öntudata megnőtt, addig a jogos nemzetiségi követeléseken nem mentek túl sehol. Nem tudunk semmiféle nemzetiségi egyesületről, és így az iskola, ill. a polgári olvasókör (sajnos egyéb adatunk nincs) a nemzetiségiek