Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Dani Lukács: Lajoskomárom

közepén ezt — a pusztai kézbesítésre tekintettel — 2—2' q búzával megnövelik. 1924 őszén a községi elöljárók addig búzában megállapított díjazását aranykoronában állapítják meg: a bíró fizetése 150, a helyettes bíróé 50, a pénztárnoké 100 és a közgyámé 20 aranykorona. A háborús restancia pótlása, az újabb feladatok jelentkezése előbb (1920 végén) Székely László adminisztratív segéderő félévi alkalmazását, majd — egy évvel később — évi 2000 korona fizetés és 600 korona lakbértérítés mellett, adóügyi jegyzői állás létesítését tette szükségessé. Betöltésére 1921. december 22-én került sor. A tisztséget Stein Antal, addigi aljegyző nyerte el. A néhány évvel később — felsőbb utasításra — Csekő Edéből, Schnitz András bíróból, továbbá Balogh Imre, Schnitz Lőrinc, Meidlinger Márton és Verebi István képviselőkből álló létszámcsökkentő bizottság azt állapítja meg, hogy a községben létszámcsökkentés szükségessége nem áll fenn, mert a belügyminiszter utasításának megfelelően a segédjegyzői állást megszüntették. Változás e kérdésben csak 1929 májusában történik, amikor is Kristóffy István adóügyi jegyző betegségére és előrehaladott korára tekintettel nyugdíjaztatását kérte. Ekkor úgy foglaltak állást, hogy ,,a község részbeni tehermentesítése céljából" az adóügyi jegyzői állást aljegyzői állássá fejlesztik vissza. (Egyébként a községi apparátus mindössze a vezető jegyzőből, a korábbi adóügyi jegyzőből és az írnokokból állt.

68 Az aljegyzői tisztet Szegedy Gyula látta el, Csekő Edének alárendelve.) A húszas évek jelentős vállalkozása a rossz állapotban lévő községháza helyett új építése.

69 Nagy tervekkel és az építkezésben szükséges anyagok birtokában indult a munka a „mai kor igényeinek megfelelő" jegyzői hivatalt, doktori és aljegyzői lakást, tűzoltószertárt, népotthont és szolgai lakást magában foglaló épület építése érdekében. Az elképzelések (pl. Balogh Imre és mások észrevételei nyomán) több ízben módosultak. Az 1922 tavaszán kiírt pályázat egy lakással csökkentette a tervet. Volentik Géza 3 600 000 korona bekerülési költséggel készült tervét 1922-vel kezdődő pótadókivetéssel kívánták fedezni. A szükségessé váló kölcsön időtartamában, illetve a lakosságra kivetett pótadó fizetési módjában Wertheim Samu és Rosenthal Mór, illetve a Stróbl Pál vezette csoport között véleményeltérés volt. Az előbbiek a hosszabb lejáratú kölcsön mellett, az utóbbiak az adófizetőkre eső kölcsön egyösszegű befizetése (és egyúttal a rövid lejáratú hitel mellett) foglaltak állást. Az utóbbi álláspont győzött: „a mosani 3000 koronán felüli búza ár" esett döntő érvként latba az 1922. május 30-i képviselőtestületi ülésen. Június 5-én határoztak az 50 000 koronába kerülő — külön készülő — adóügyi jegyzői lakás építéséről. 1923 tavaszán mind a hitelszövetkezet, mind a helyi lakosság a kölcsönöket felmondta. Ekkor 2 820 000 korona kölcsön és kamatai viszszafizetése, és az építési vállalkozónak (a veszprémi Szabó és Volentik cégnek) 5 000 000 korona kifizetése vált időszerűvé. Az Országos Központi Hitelszövetkezettel úgy egyeztek meg, hogy a tartozás negyedrészének erejéig üzletrészt jegyeztek, s így csak a követelés 32%-ának törlesztése maradt vissza. A lakosság felé fennálló tartozást végérvényesen csak a pengő bevezetése után, 1929 tavaszán rendezték. A koronás világban sokan (pl. Czéhmeiszter Ádám, Blázer Lőrincné, Schnitz