Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Dani Lukács: Lajoskomárom

századfordulón Bibó Dénes bérlete, csak a község területén megközelíti a másfél ezer holdat. (1442 kat. holddal.) Wertheim Miksa fiainak többezer holdas mezőkomáromi bérletéből jutott Lajoskomáromba (Üjhódosra) is. Hasonló a helyzet a két községben bérlősködő Hofbauer Józseffel is, akinek 130 kat. holdjából jelentős hányad esett Lajoskomáromba. A nagyszámú mezőgazdasági munkavállaló miatt (a helyi mezőgazdasági keresők 60%-a) a nagybirtokok gépesítése szerény mértékű: Bibó Dénesnél 1—1 lokomobillal, illetve cséplőszekrénnyel, 2 járgánnyal, 6 vetogéppel. 3 rostával, 39 ekével és 1 trieurrel gazdálkodtak, a boronák, hengerek, szecskavágók és igás szekerek mellett. (A gazdaság 13 lóval gazdálkodott. A foglalkoztatott cselédek száma 44 volt.)

26 Hasonló felszereltségi szintet képviselt a többi gazdaság, és a cselédek száma is arányosan alakult. A századfordulón a 2318 főnyi lakosságból 2034-en a mezőgazdaságból éltek.

37 A 867 mezőgazdasági keresőből önálló kisbirtokos, illetve bérlő 112, kisbirtokos, napszámos 85 személy; a többiek házi cselédek (32 fő), napszámosok (17 fő) és gazdasági cselédek (142 fővel). Legnépesebb csoportot a mezőgazdasági munkások képviselték 41 16 év alatti, 292 felnőtt dolgozóval (és 412 főnyi eltartottal). Az eltartottak arányát tekintve pedig az uradalmi cselédségé az elsőség, ahol is 1 dolgozóra 2 eltartott jutott, míg a község egészére az jellemző, hogy 1014 kereső 1304 személyt tartott el. Az agrár jelleg túlsúlyát a község a további évtizedekben is megőrizte (1910-ben 86,3%-a mezőgazdasági népesség) és az ott foglalkoztatottak, illetve dolgozók aránya csak 1960-ra csökken 80% alá. Állandósult a birtokmegoszlás aránya is (a nagybirtok mindenkori túlsúlyával), azzal a következménnyel együtt, hogy a folyamatosan emelkedő lakossági számon belül a gazdasági munkások és cselédek, valamint a napszámosok aránya századunk első felében már megközelítette a helyi népesség felét.

38 A múlt század második felében megindult társadalmi átrétegeződés folyamatára, a mindenkori tulajdonviszonyok mellett, befolyással volt a lakosságra nehezedő közterhek elosztási aránya, az abban megmutatkozó közteherviselési egyenlőtlenség. Nyomon követhető ez az adók alakulásán is. Ez magán viselte a vagyoni és a társadalmi tagozódás jegyeit; de fordított arányt képviselve a vagyon mértéke és az adó aránya, terhe között. Ugyanakkor tükrözte az adóalanyok társadalmi munkamegosztásban, hierarchiában elfoglalt helyzetét. A múlt század nyolvanas éveiben évről évre növekvő községi terhek fedezésére pótadót vetett ki a község. A tervezett költségvetési kiadások ekkor elérték a bevételek kétszeresét is: 1079 és 2161 forint közötti éves pótadó kivetése vált szükségessé.

39 A pótadó terhének elosztásában érvényesült a társadalmi hovatartozás, mint a mértéket meghatározó tényező. Az uradalom, a gazdák és a zsellérek más és más adókulccsal szerepeltek. Az uradalom pl. a nyolcvanas évek első felében minden állami adóforint után 7,2-tői 10 krajcárig, a gazdák 16-tól 17,5 krajcárig, a zsellérek pedig 2,2-től 9 krajcárig terjedően adóztak. Ezekben az években az uradalom 1 állami forintra vetített pótadójának növekedése viszonylagosan (40%) mértéktartó míg a legelesettebb réteg, a zselléreké több, mint négyszeresére emelkedik.