Fejér Megyei Történeti Évkönyv 20. (Székesfehérvár, 1989)

Dani Lukács: Lajoskomárom

Az 1810-es évek első felében a helység birtokában 9 hold szántó és 5 2/8-ad rét volt. Az egyházak kereken 53 holdat mondhattak magukénak. Míg — a regulációt követően — a 75 hold kiterjedésű maradvány (remanenciális) földeket bérlet útján hasznosították. A már említett értékesítési konjunktúra mindenek előtt az uradalom számára teremtett kedvező körülményeket. A telepítésből adódó munkajáradék-növekedés, a mezőkomáromiak legelőjének gyakorlatilag majorságivá történő alakítása., mind a szemtermelésre, mind az állattenyésztésre kedvező hatással volt. A kialakult helyzet haszonélvezői között telkük mellett remanenciális földeket bérlő jobbágyokat is találni. Emelkedő tendenciájú (az 1811. évi devalvációt követően is) a község bevétele. Az uradalom pedig, a községi vezetéshez hasonlóan, beruházásokat hajt végre a helységben. A régi csárda helyén vendégfogadó létesül, és készülőben volt ekkor a nótárius háza is. Valter Mihály, Straid György, majd Stirl György bíráskodása idején folytatódott az a hagyomány, amely szerint a mezőgazdasági munkák egyes periódusait, de különösen a dézsmálásokat gazdag — és a község terhére elszámolt — áldomásokkal ülték meg. A mezőgazdasági kultúrákban a tízes évek második felében lényeges módosulás történik. A zabtermelés hegemóniája megtörik

6 Tért hódít — jobbágyföldeken is — a rozs és a kukorica, növekszik a búza vetésterülete, majd az 1816/17-es rossz termést követő években tért hódít a burgonya. Az állattenyésztésben a juhoké a vezető szerep. A gazdálkodásban beállott változást egy korabeli (1817) és megyénkbeli tudósítás így összegezi: „Vajon nem jobb lett volna-e az elmúlt súlyos s szűk években a birkajáró földeket élettel elvetni, s így az emberi nem sorvadó segítségére lenni, mintsem a juhtenyészetet oly erőltetéssel előmozdítani? De nemcsak nem fordíttatnak a birka járások telkekké; hanem ezekből is nagy részek elcsipettetnek lóhere, muhar, bükköny s több effélék vetésére a birkák kényes telelése végett.

7 Az 1821. évi kedvezőtlen termés, majd az adó (1822. november 1jétől) „pengőben" (nem bankóban, hanem ezüstben) történő követelése, valamint a megyei ellenállás féken tartására rendelt katonaság ellátása a korábbiaknál nagyobb terheket rótt a helység lakosságára. Csak a porcióból — a katonaság ellátásából — származó terhek magukban is jelentős kötelezettséggel jártak. 1820-ban pl. 1710 frt és 27 kr. 1821ben 2247 frt 11 krajcár a kivetés összege. A katonaság helyszíni jelenléte megkövetelte a természetben kiszolgáltatott porciókat. Ez szintén növekvő tendenciájú. Az 1825/26. katonai évben teljesített porciók értéke 21 frt volt, s ez az 1826/27. évben már 37 frt és 30 kr.

8 Az adóterhek növekedése új helyzetet teremtett: megindította az eladósodás folyamatát. Az 1823. november l-jén hivatalba lépő községi vezetés, Tremmel János bíró és esküdtjei (Mosberger István, Valter Mihály, Szemerei István, Stril György, Valter Mátyás, Bárdi István és Czéh Mátyás) súlyos adóterhet örökölt.

9 Az adótartozás összege ekkor 3439 frt 16 kr volt. Nem sokat változott a helyzet Szemerei István (írástudó egyén) bírósága (1825/26) alatt sem. Az őt követő Tremmel János még mindig 1098 frt 52 kr tartozást tartott nyilván. Ekkor (1827-ben) a 183 adóhátralékosból csak 34-en rendezték tartozásukat. Az adó elől többen megszöktek. A nyilvántartást vezető Szép György, hídvégi fiskális tudakozódására Tremmel József azt válaszolta, hogy a hiányzók