Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: Fejér vármegye újjászervezése 1692 – 1693

szolgabírói nincsenek, de elintézésre váró peres ügyei vannak. Fejér vármegye solti széke részére Pest vármegye szolgáltasson igazságot." A dekrétum arra hívja fel a figyelmet, hogy 1543-at követően a megyei adminisztráció felbomlott. Székesfehérvárról és a megyéből elmenekült tisztikar tagjai, akik — az esetek többségében Győrben, Komáromban, Veszprémben találtak menedéket — hatalmukat még esetenként, ideiglenesen sem gyakorolhatták. A közigazgatásban bekövetkezett interregnum feloldására már a XVI. század közepén kísérletek történtek, a hódoltsági területté vált megyéről a törvényhozás rendelkezett: az 1567-ben Fejér megyének a nyugati, a Sárvíztől nyugatra eső területét a palotai végvárhoz osztották be robotmunkára. Palota helyőrségének fizetéséhez, élelmezéséhez 24 falu járult hozzá. A dekrétum jogi alapot biztosított ahhoz, hogy ezen területre Veszprém vármegye terjessze ki felügyeletét és joghatóságát. Hasonló folyamat zajlott le az északkeleti részeken is, a Vértes déli vonulatától északra fekvő településeket Komárom megyéből igazgatták. Komárom megye a hozzácsatolt falvakból Bicske székhellyel önálló járást szervezett, amelynek szolgabírája rendszeresen Bicskén lakott. A XVII. századi források bizonysága szerint, a vértesaljai járást Kenyeres Gergely, majd Csapó János szolgabírók és Török András igazgatták. Az elmondottakból megállapíthatjuk, hogy a Fejér megyei illetőségű tisztikar feladat- és szerepkörét a környező nemesi vármegyék tisztikara vette át, s a magyar közigazgatás, ha korlátozott mértékben és korlátozott területi kiterjedésben is, de tovább működött. Fejér megye hódoltsági területe egy részének Veszprémből illetve Komáromból történt igazgatása 1688-at követően területi viták sorát nyitotta meg. A települések hovatartozásának kérdésében az újjáalakuló megyei igazgatás éveken át tartó vitát folytatott az említett megyékkel. A bevezetőben szóltam arról, hogy a török hódoltság időszaka nyitotta meg a soknemzetiségűvé válás folyamatát is. A XVII. század első negyedében, a tizenöt éves háború után, amikor a falvak jelentős része néptelenné vált, pl.: véglegesen elpusztult Zabokafölde, Zedreg, Dad, Mindszent, Dobos, Mellár, Timár, Eszeny, Szent Borbála, Tőrös és Vajai, a Hunyadiak korában még népes települések, s a palotai váruradalomhoz tartozó 24 Fejér megyei falu közül mindössze csak kettő volt lakott, érkeztek az első katolikus délszláv telepesek ferencrendi szerzetesek vezetésével Boszniából és Horvátországból. 1626-ban bosnyákok telepedtek meg Ercsiben, majd Perkátán, Érden, Besnyőn és Sóskúton. A bosnyák és horvát telepesekkel egyidőben szerb hajdúk, huszárok és földművesek érkeztek Adonyba, Dunapentelére, Ercsibe, Százhalombattára. 1683 előtti időszakban 21 településen éltek délszlávok, 1688-ban már csak öt faluban: Adonyban, Dunapentelén, Ercsiben, Érden és Perkátán. A felszabadító harcok őket is, hasonlóan a magyarokhoz, szétszórták, illetve menekülésre kényszerítették. A Fejér megyei települések elnéptelenedésének utolsó hulláma 1683-ban, a török Bécs elleni hadműveletével következett be: a lakosság a biztonságot nyújtó királyi Magyarország területén, vagy a Dunántúli-Középhegységben és a Sárvíz mocsárrengetegében keresett menedéket. Ezt az időszakot és részben a felszabadulás utáni esztendőt idézik a lovasberényiek, akik 1690-ben a budai kamarai adminisztrációhoz eljuttatott kérelmükben fogalmazták meg: hogy az elmúlt nyolc év alatt összes javaikat elvesztették, mindenük a különböző