Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989)

Tanulmányok - Farkas Gábor: Csókakővár a törökellenes küzdelmek idején 1543 – 1687

ronázták, a csókakői váruradalom falvaiból rendkívüli adót szedett be a tiszttartó. Ez összesen 182 forint volt. A jobbágyok fizettek földesúri szolgáltatás címén még kilencedet: az 1528-ban 134 köböl gabona volt, de a váruradalom saját szántóföldjein is 126 köböl gabonát termelt. A malmok is mintegy 100 köböl gabonavámot jövedelmeztek. A vár alatt elterülő mezőséget házi kezelésben tartotta a földesúr. Ezt a gazdaságot váraljai allódiumnak nevezték, s magát a vár alatt lévő települést „Váralylyának". Ez a mai Csókakő falu előd-települése. A váraljai allódiumot jobbágyok művelték, az uradalom közeli falvaiból a jobbágyokat évente egy-egy napi aratásra, kaszálásra, gabonahordásra kötelezték, és két telek után évente 1 szekér fát kellett a várba szállítani, de igénybe vehették őket vízhordásra, katonai szolgálatra. A török időkből értesülünk arról, hogy a vár vízellátása nem megoldott. Volt a várban ugyan egy kút, de ez gyakran kiapadt, és a török is a jobbágyokat rendelte ki vízhordásra. Az uradalmat a 16. század 30-as éveiben a Bakity család kapta meg. A Bakity családnak 6 férfitagja volt, akik a török elől Szerbiából menekültek Magyarországba, és itt mindkét királyt kiszolgálták. Csókakő a a Bakity család kezében maradt, és 1543 augusztus végén tőle foglalta el a török, még Székesfehérvár eleste előtt Mórral, Tatával, Esztergommal együtt. A hódoltság időszaka a csókakői váruradalomban 1543—1687 között 144 eszendőn át tartott. Közben igen rövid időre a magyar huszárok és hajdúk visszafoglalták (1556—1601), de megtartásához nem volt elég katonai erő. Igaz, viszonylag közel voltak nagyobb magyar katonai erődök is; így Palotán, Győrben, Tatán, Komáromban, de ugyanez mondható el a török erődökről is: Esztergom, Zsámbék, Buda, Székesfehérvár török végvárakról. Ugyanakkor a török berendezkedett e tájon kisebb palánkokban: így Válban, Érden (Hamzsabég), Ercsiben, Adonyban, Bogárdon, Csíkvárban, Vitányban, Gerencsérben, Gesztesben. Csókakő tehát olyan stratégiai ponton feküdt, a hódoltság peremén, ahol mindkét félnek a birtoklási viszonyai rendkívül bizonytalanok voltak. A végvári katonák portyái a békés időkben sem szűntek meg. A török kénytelen volt eltűrni, hogy a hódoltságban a magyar végváriak a falvak népét saját szükségletükre adóztassák. így alakult ki ezeken a végvidékeken a kettős adóztatás, melyet a föld népe kénytelen eltűrni. Csókakőben a török helyőrség nem volt számottevő: 1551—1552-ben például 34, 1556—1557-ben pedig 32 janicsár. Az uradalmat Ferdinánd 1557-ben Nádasdy Tamásnak és feleségének juttatta vissza. Az uralkodó a birtokjogot adománylevéllel is elismerte. Nádasdy Tamás ekkor dunántúli főkapitány és az ország nádora. Nádasdyt a török is respektálta, és el kellett tűrnie katonáinak, és jórészt ispánjainak is a jelenlétét, akik Nádasdy számára a jövedelmet behajtották. Nádasdy Tamás dunántúli birtokai jól szervezett jövedelmező egységek: ide tartozott Egervár (Zala megyei), Léka, Kapuvár, Sárvár és Kanizsa uradalma. Minden uradalmában tiszttartók, felügyelők voltak kihelyezve, akik a gazdálkodást irányították, fenntartották a rendet, fokozták a jövedelmeket.