Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989)

Névmutató

vallották, hogy Magyarország nem veszhet el, ez az ország Mária oltalma alatt áll. 1697-ben Lipót császár az országot (Szent István óta 3. alkalommal) a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta fel. A török kiűzésével ugyanis nemzeti lelkesedés kapott lángra, amely kifejeződött abban is, hogy a múlt dicsőségét hangsúlyozta, és az előző századokban zajlott küzdelmek helyébe a társadalmi, nemzeti békét, a közjogi egyezséget helyezte. Ez az eszmei áramlat, amely a nemzeti érzelmeket a hit, a vallás, az erkölcs magaslatára emelte, a 18. század uralkodó eszméjének, a Regnum Marianumnak egyik alkotóeleme lett. A vármegye címere, pecsétje, zászlaja hatósági jogkört szimbolizált. A vármegyei követek a diétára magukkal vitték a pecsétet, a címert, a zászlót. Ha a vármegye hatósági jogköre megszűnt, akkor ezeket a hatósági eszközöket megvonták tőle. A címeres zászló is hadi jelvényként szerepelt a 18. században. 1747-ben a Fejér vármegyei nemesi felkelő seregnek készített zászlók egyik oldalára Fejér vármegye címerét, a másik oldalára az országcímert hímezték. A zászló a címerpecsét domináló színeit (sárgazöld) viselte. 1800-ban 2 újabb zászlót készítettek, amelyeken ugyancsak az előbb leírt címerek és vármegyei színek szerepeltek. A zászlókat utoljára 1809ben, a nemesi insurrekció alkalmával használták. A vármegye címere a 19. század közepétől mint díszítőelem is előkerült, sőt a 20. század elejétől ez egyre inkább jellemzővé vált. A vármegye címeres zászlójával vonultak a bandériumok a királyi koronázásra, királyi, főhercegi, püspöki és más főpapi fogadásokra, főispáni installációkra. A vármegye sárga-zöld színe szerepelt a hajdúk és huszárok, kerülők öltözékén, a vármegyei tulajdonban lévő kocsikon, a pecsétek zsinórjain, a katonák tarsolyain, öltönyzsinórjain. A címer díszítette a Vármegyeházát és több vármegyei tulajdonban lévő házat, címert ábrázoló emlékérmeket adtak ki az 1879. évi székesfehérvári ipari kiállítás alkalmából. Farkas Gábor Ára: 200,-Ft