Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

A város csinosítása

Nem nézte azonban a város jó szemmel, ha a lakosok, a saját elképzelésük szerint, maguk ástak árkot vagy csatornát, mint ahogy azt 1788ban a Palotai külváros lakói tették az esővíz levezetésére. A tanács betemettette velük az árkot a nyilvános utcán, „mivel ez a többi polgárokra, az egészségre ártalmas, az adózók gyermekei csaknem szerencsétlenül jártak benne. A víz nem tud lefolyni, csak poshad; ez igen káros".

96 1793-ban gróf Schmidegg tett panaszt, hogy az állóvíz kárt tesz a házában. Ezért a tanács elrendelte, hogy a püspöki majoron és a Rostymajoron átmenő csatorna útját nem szabad eltorlaszolni; a víz szabad folyását biztosítani kell. A víz zavartalan folyásáról a csatornafelügyelő gondoskodott.

97 Gyakori volt, hogy a lakosok is kérték az árkok, és a csatornák kitisztítását, rendszerint akkor, ha az összegyűlt víz már kiöntéssel fenyegetett, vagy el is öntötte a telkeiket. 1798-ban pl. azok a polgárok, akiknek a városfal alatt volt a telkük, segítséget kértek a várostól „a nekik kárt okozó vízelöntések ellen". A tanács maga nem intézkedett, hanem a kérvényt a magyar kamarához terjesztette fel. 1806-ban Jancsár utca lakói kérték az árkok kitisztítását.

98 Az árkokat és csatornákat a város más módon is védte. Tilos volt pl. bőrt mosni, áztatni bennük, vagy cövekeket verni, „amelyek feltartják a vizet és csak hínár, szemét képződését segítik elő". Ugyanígy tilos volt a csatornák tisztításakor kihányt földet elhordani, mert ezáltal a part alacsonyabb lett és a víz könnyen kiöntött.

99 1822-ben Ybl Miklós tett panaszt, hogy a házai között lévő Fazekas utcában a víznek nincs kifolyása, összefolyik és az utat tönkreteszi. A vízfolyás és az utca flastromozására a követ a város, a munkát Ybl adta.

100 1824-ben Marich Dávid alispán, mint királyi biztos értesítette a várost, hogy felsőbb helyen engedélyezték 6000 forint kölcsön felvételét, a városi kanálisok mélyebbre ásatására. A tanács az összegből évente 2000 forintot az adóhoz csapott hozzá, ilyen módon három év alatt fizettette vissza az adózókkal a kölcsönt.

101 Nem nézte jó szemmel és nem is engedélyezte a tanács a telkekről a szennyvíznek a városi csatornákba való vezetését. 1834-ben pl. a katonai „életes-ház" (élelmezési, gabonaraktár) árnyékszékéből a kanálisba tervezett bevezetését tiltotta meg. A hatóság megkerülésével elkészült bevezetésekért —• mivel a csatorna tisztítását a szennyvíz miatt senki sem akarta vállalni — a tanács 1834-ben a tulajdonosoktól 36 ezüst forintot szedett be. Ebben az évben állapították meg, hogy „a vár körül folyó kanális vízébe számos árnyékszék szennyét engedik bele". A választópolgárok elhatárolták magukat az ügytől, „mert őket ez ügyben nem kérdezték meg, így intézze el a tanács". A másik gondot az jelentette, hogy záporeső alkalmával a várárok annyira megtelt sárral, hogy minden alkalommal tisztogatni kellett.

102 A tanács szorgalmas csatornázási munkája nem járt teljes sikerrel: 1844-ben pl. a Tó utcában olyan vízállások voltak, hogy a lapályban lévő házakat bedőléssel fenyegették. 1848-ban a Tóvárosban még mindig olyan mocsár volt, aminek lecsapolásáról a városi mérnöknek kellett tervet készítenie.

103