Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Egyházak - Görögkeletiek

1761-ben pl. a tanács és a választott község együttes határozata mondta ki a városi kiváltságlevélre hivatkozva: „Görögkeleti vallásúak a Belvárosban házat nem vehetnek, polgárjogot nem nyerhetnek". Ha ezt végrehajtották volna, ezzel a görögkeletiek, görögök (akiket „rácoknak" neveztek) kereskedését teljesen lehetetlenné tették volna.

22s Erre elsősorban a határozatot követő években történt kísérlet. 1762ben Kerovics Márton, a helytartótanács közbenjárására megkapta ugyan a polgárjogot, de azzal a feltétellel, ha csak a bátyjával folytat egy közös üzletet. 1769-ben a város a magyar királyi kancelláriánál tett panaszt Ergovits Rózsa és Kerovics János görögkeleti kereskedő ellen, „akik be akarnak hatolni a városba". A tanács azt kérte, hogy a görög kereskedők betelepülését általában tiltsák meg.

229 Az 1780-as évektől valamit enyhült az ellenállás, de van példa arra, hogy azzal utasítják el a görög kereskedőt: „nincs vagyona a boltnyitásra". Ez történt pl. 1788-ban Jeftimovits Péter kereskedősegéddel. Négy évvel később Emánuel Jánost a Kereskedő Társaság véleményének kikérése nélkül vették fel polgárnak, „mivel a városban házat is vett". A XVIII. század végétől, a XIX. század elejétől már nem annyira polgárjogot, hanem letelepedési (lakhatási) engedélyt kérnek a betelepülők. Ezt a város könnyebben megadta, mint pl. Ducs Demeternek 1797-ben, vagy az újvidéki Ábrahámovits Tódornak 1803-ban. Ez utóbbinak azzal a feltétellel, „ha a szatócsságnál marad".

230 A bécsi kormány tulajdonképpen már a kezdetektől elszánta magát arra, hogy a „rácokat" a magyar területen is politikai egységben tartja össze. Ezt szolgálta, hogy 1767-ben az Illír Lovas Légió fenntartására a fehérvári görögök úgy adóztak, mint a város a katonaság fenntartására. Vagyis a görög községre kivetett légióadót a város osztotta szét (repartitio) a görögkeleti lakosok között.

211 így érthető az is, hogy 1784-ben a fehérvári görögök a királyi biztoshoz fordultak panaszaikkal. Ezek közül a legnagyobbak „Natio és religio választása nélkül minden hivatalra és céhbeli mesterségekre vegyék be őket is". 1793-ban a királyi biztos a helybeli görögök újabb panaszbeadványaival kapcsolatos alábbi kérdéseket vizsgálta: miért nem válaszolt a tanács az illírek kérvényére, miért nem vették fel polgárnak Popovits Jánost és még két illírt, miért nem veszik fel a céhbe az illír nemzet fiait, miért kényszerítik őket — az ország törvényei ellenére — római katolikus ceremóniákon való részvételre. A tanács a válasz elkészítésére — az ügyek halogatásának szokásos útját követve — egy bizottságot küldött ki. A további vizsgálat során a helybeli görögök egy része elhatárolta magát a panaszpontoktól.

212 A fehérvári görögök helyzetét is befolyásolta némileg az illír udvari kancellária létrejötte, amely leveleivel a várost sem kerülte el (1792-ben pl. új illír kalendárium nyomtatásáról). A temesvári illír kongresszuson Monaszterly István vett részt. A fehérvári görögök megbízták, hogy „sérelmeiket a congressuson és Őfelsége előtt is képviselje, annak nyomatékot szerezzen". Jellemző, hogy a „követi utasítás" aláírói között neves, gazdag kereskedőt alig találnak. Itt említem meg, hogy országos illír nemzeti alap is volt, amiből nagyobb kölcsönöket lehetett felvenni.

233 A legnagyobb vallási sérelmen, a római katolikus ünnepeken való részvételen, nem tudtak változtatni. A helytartótanács 1828-ban megis-