Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Egyházak - Katolikusok

zott a tizedbérlet ellen, mire a város viszonttiltakozott. 1722-ben Ányos György főszolgabíró értesítette a várost, hogy Nesselrode prépost megnyerte a tizedpert és követeli a várostól a fizetést. A tanács válasza: „Attól kérje a prépost, aki a tizedet a városnak bérbeadta". A prépost ettől kezdve évente tiltakozott a bérlet ellen. A tiltakozásnak, a városi jegyzőkönyvbe „szokásos tized-tiltakozás (gewöhnliche Zehent-Protestation)"ként írták be.

17 1727-ben Nagy János járt az esztergomi érseknél tizedügyben. A közbenjárás eredményeként az érsek évi 700 forintért usque ad diem Vitae az összes tizedet a városnak adta bérbe. 1734-ben a bérleti díjat a jegyző és a kamarás vitte Pozsonyba, amikor a város gazdasági helyzetéről készült jelentést kézbesítették a kamarának. 1740—41-ben a kamarás utazott az érseki számadóhoz Komáromba a bérleti díjjal. 1747-ben a város 726 forintot fizetett.

18 Fehérvárnak érdeke fűződött a tized bérletéhez. Ezt mutatja, hogy 1761-ben 12 körmöci aranyat küldtek Kállóczy kamarai titkárhoz, jóindulatú közbenjárása megnyerésére. A következő évben küldöttséget menesztettek az érsekhez Nagyszombatra, majd Esztergomba. A küldöttség azt az utasítást kapta, hogy a bérleti díj összegét akkor is fogadják el, ha azt az érsek fel akarná emelni. A sejtés nem volt alaptalan: a város ettől kezdve 1777-ig már 1600 forint bérleti díjat fizetett.

19 Bonyolultabbá vált a helyzet, amikor Mária Terézia az új egyházmegye katedrálisa — addig belvárosi plébániatemplom — számára rendelte a tizedet. A székesegyházzá vált belvárosi plébániatemplom felett a kegyúri kötelezettséget a város, a káptalannal közösen, továbbra is gyakorolta. A tized szempontjából az a változás történt, hogy a város ettől kezdve évi 1600 forintért nem az esztergomi érsektől, hanem a.káptalantól bérelte. A három—hat évre kötött bérleti szerződéseket mindig nagy gonddal készítette elő a tanács, maj a városi levéltárban őrizte. A megújítást nemcsak a dómkáptalantól, hanem a püspöktől is kérték. A feltételeket a belső tanács és a választott község együttes ülésen tárgyalta meg.

20 1793-ban merült fel a káptalan részéről a tized természetben való követelése. A város emiatt a királyi biztoshoz fordult, aki fenntartotta a status quo-t. A következő évben évi 1600 forintos díj mellett újabb három évre szóló szerződést írtak alá. Ez maradt egész 1806-ig, amikor a káptalan — „az áremelések és a drágaság miatt" — kétszeresére akarta emelni. A tanács erre — mérséklés céljából -— küldöttséget menesztett a püspökhöz. A választott község az emelés ellen tiltakozott, ezért a tanács a községet és a városban lakó nemeseket összehívta. Az együttes ülés hozzájárult, hogy a város évi 3200 forintért tíz évre bérbe vegye a tizedet. Az összeget 1814-ben, barátságos egyezség alapján, újból 1600 forintra mérsékelték.''

1 Az újabb vitákat a további devalváció váltotta ki. 1817-ben a káptalan (a papírpénzben fizetett) 1600 forintos díjat 3000 conventionális forintra akarta emelni. A város azt felelte, hogy „a hazai törvények tiltják a szokásba vett haszonbér összegét emelni". Ezzel vette kezdetét a város második nagy tizedpere. A belső tanács és a választott község együttes ülése úgy döntött, hogy mielőtt bármilyen tárgyalást kezdenének a káptalannal, bírósághoz fordulnak, illetve megvárják annak ítéletét. Az ügy