Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Kultúra

sára, a külvárosok azon részein, melyek az iskoláktól messze esnek, kisebb iskolákat állítsanak fel". A tanács válasza: „Erről gondoskodni fognak, ha a boldogabb idők megengedik".

20 1819-ben az iskolák annyira zsúfoltak, hogy a gyerekek még a konyhában is ültek, vagy sokan helyszűke miatt elmaradtak. A tanácsi határozat szerint: „Miután a köztársaság boldogulására vezető eszközök közül egy fő tárgy a gyermeknevelés, mindkét iskolát el kell adni és egy tágasat szerezni, ahol a német, a magyar iskola és a lányok külön szobát kapnak." A kérdés ezzel nem oldódott meg: 1821-ben a polgármester megint csak azt állapította meg, hogy „az iskolák a tanulók számához képest annyira szűkek, hogy a tanulók nem férnek el". A tanács elrendelte a nagyobbítást, mivel „különösen nyáron, veszedelmes oly sok gyermeket tanítani". A polgárság a nagyobb adófizetés miatt a terhet nem vállalta.

21 1824-től kezdve — a helytartótanács rendeletére — a nyugalomba vonult tanítók ott kapták a pensiójukat, ahol nyugdíjba vonultak. 30 évi szolgálat után teljes fizetésüket kapták. Van példa arra is, hogy az elaggott tanítót a városi szegényházban helyezték el.

22 1826-ban a felsővárosi tanító megőrült: az iskola udvarán kettős töltéssel töltött puskával (éjjel égő gyertyával) járkálva fenyegette az embereket. Többszöri panaszra (és miután az altanítók lemondással fenyegetőztek) a tanács őrizetbe vette, és mint a többi őrültet, a városházán őrizte.

23 1826-tól kezdve a tanítónak jelentkezőket „próbának" vetették alá. Ez azt jelentette, hogy a polgármester, a kapitány, egy tanácsos és a nemzeti iskolai tanítók előtt kellett a kérdésekre válaszolniok. Akinek válaszai a bizottságnak jobban tetszettek, az kapta meg az állást. Az „alkukötésnél" a plébános is jelen volt.

24 1828- ban jelentette az iskolaigazgató, hogy a harmadik elemi osztályban csak három tanuló van, „mert az iskola tanítója elaggott; öregsége miatt a tanításban gátoltatik, ezért maradnak el az iskolából". Az öreg tanítót (45 éves szolgálat után) fizetésének felével, mint nyugdíjjal, kínálták meg. A következő évben az öreg tanítónak már egy tanulója sem volt. 1831-ben végül is, „csaknem félévszázados szolgálatára való tekintettel" teljes fizetésével és 20 forint szálláspénzzel küldték nyugdíjba.

20 1829- től kezdve a tanítói állásokat pályázat és választás útján töltötték be (a segédtanítók változatlanul a járuinokok közül, előléptetés útján kerültek ki). 1830-ban a kerületi iskolai aligazgató amiatt emelt kifogást, hogy a város a megürült elemi iskolai tanítói helyre — három helyre — csak egy jelöltet nevezett meg. Ez nem gátolta azonban a kerületi főigazgatót, hogy a javasolt egy jelöltet a következő évben ne nevezze ki tanítónak.

20 A jelöltek közé a polgárok, a tanács, egyházi szervek vagy a kerületi főigazgató javaslata alapján lehetet bekerülni. A választás a tanács, néha a választott község dolga volt. A jelöltek közül megválasztott személyt a tanács a kerületi főigazgatóhoz terjesztette fel, jóváhagyás és kinevezés céljából. Előfordult, hogy az állás még meg sem ürült, de a tanács már megválasztotta az új tanítót (ebben az esetben, amíg az öreg tanító nyugdíjba nem ment, az új ingyen oktatott). A plébános nem nézte jó szemmel, hogy a tanács választ: 1840-ben panaszt emelt emiatt. A válasz: „A tanács ezt a jogát úgy gyakorolta, mint eddig (vagyis egyedül). Ez tudva-