Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
A város vezetése - Kézműipar
1807-ben. Van példa arra is (1815-ből), hogy a céh ennek ellentmondott, mire a tanács fenyítő perrel fenyegette meg az összes mestert/'' Nem tűrte a tanács kívülállók, polgárok, lakosok beleszólását. 1792ben a Palotai külvárosban levő Üj utca lakói kérték egy bodnárlegénynek a mesterek kqzé való felvételét, A tanács ezt azzal utasította el, hogy ,,a mesterek számának növelése nem tartozik ezekre a polgárokra"/' 1 '' A XIX. század elejétől találkozunk a mesterjog adásvételével. 1806ban özvegy Pühoffer Ferencné adta el mézesbábos mester jogát Raskay Ferdinándnak. A tanács ezt tudomásul vette, majd a vestígio beidézte a másik két bábosmestert, hogy nincs-e ellenvetésük/" A fellazulást, mutatja, hogy 1817-ben a tanács már arra is engedélyt adott, hogy a lakatoslegény, aki egy özvegy mesternét vett el, remekjét otthon készítse el/' 8 A helybeli céhmesterek közé való bejutásnak járható útja volt, ha a jelölt idegen céhben szerzett mester jogot. Ezt a tanács általában elismerte, mint 1817-ben egy szappanos-, és 1828-ban egy tűcsináló mester felvételét/ 9 Vitás esetben az volt a gyakorlat, hogy a tanács másik városból hozott iparosokat a remek elbírálására. Ez történt 1824-ben egy csizmadialegény remekével, amelyet három veszprémi mester bírált el és talált jónak. A tanács ezután utasította a céhbiztost, hogy „irattassa be nevezettet a céhbeli meserek közé". A céhbeli mesterek azonban arra hivatkozva mondtak ellent, hogy a három mester nem szabad királyi városból való. A tanács szerint azonban ez a „fennforgó szokásoknak" megfelelt. 50 ötvösöknél, órásoknál vizsgálta a tanács a vagyoni helyzetet is. 1824-ben egy ötvöslegény mester jogát azzal utasították el, hogy „vagyona nem lévén, 1 , a neki adandó ötvösi munkára nézve a közönségnek nem lesz biztosítéka." 51 1830-ban a tanács fellépett az ellen, hogy a jelentkező legénynek addig nem adták ki a remekét, míg az előző jelölt („akinek baja esztendeig is eltarthat") a magáét el nem készítette.'A tanács a polgárjog, illetve a letelepedési engedélyek kiadásakor mindig mérlegelte, hogy a városnak szüksége van-e az illető kézművesre. Így előnyben részesítették a festőket, kötélgyártókat, kőfaragókat, puskaműveseket, szerszámműveseket és más ritka szakmákat (pl. olaszfal-készítőket). 1765-ben nyert polgárjogot Kayser János harangöntő; 1793-ban egy egri legényt vettek fel a harangöntők közé; 1810ben Schick Ferenc lett városban harangöntőmester. 53 Inasok, legények Az inasokkal kezdetben a tanács nem sokat törődött, legfeljebb rendészeti problémát látott bennük. így 1739-ben megtiltotta nekik a tőr viselését, „mivel sok közöttük a verekedés". Ez alól kivételt csak a festők és kőfaragók kaptak „mert ezek művészek és különben senki nem megy erre a szakmára". 54
