Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Farkas Gábor – Somkuti Éva: Kajászó

terheket elviselni. A hatóság a szolgálatot megtagadókkal szemben szigorúan eljárt, ami további „elmenekülést" eredményezett. A forspontozás, azaz a katonaságnak kiszolgáltatott kocsifuvarok számtalanjait sorolják fel. „Igen utas helyen lakunk" — írják, de emellett még élelmiszereket és takarmányt is kellett adni a beszállásolt katonáknak.

25

. A terhek miatt a faluból Pap Gergely Bölcskére, Németh István Hídvégre, Nagy Istók és Göbölyös Istók Ócsára menekült el, míg Major Ferenc felhagyott a jobbagyi gazdálkodással és szolgálatra adta magát.

26 Az újonnan telepített falvak (Szentpéter, Velence, Vájta, Pázmánd, Perkáta, Cece, Nadap, Tordas, Felcsút) jobbágyai számára Fejér vármegye 1726. május 2-án egységes úrbéri szabályozást dolgozott ki. Ezzel azt kívánta a vármegye elérni, hogy a joghatóság alatt lévő falvak lakói egységes terhet viseljenek, és ne legyen alkalom, se lehetőség arra, hogy a terhek miatt a jobbágyok elhagyják a földesuraikat. Az urbárium 8 pontból állt. Eszerint az egész telkes jobbágy 4, a féltelkes 2, a negyedtelkes 1, a zsellérrendű fél forintot fizetett évente cenzus fejében földesurának. Vonós állatokkal rendelkező gazdáknak a maguk gazdasági felszerelésével hetente egy napot kellett dolgozni robotban. Amennyiben vonós állataik nem lettek volna, akkor heti 1 nap gyalogrobottal tartoztak szolgálni a majorsági földön. A terményekből kilencedet adtak, melyet oda kellett szállítani, ahová a földesúri tiszt kívánta. Külön szolgáltatásként jelentkezett az igával rendelkező gazdák számára, hogy karácsony tájban 1 szekér fát voltak kötelesek szállítani a földesúr udvarára; továbbá évente gazdánként 1 tyúkot, 1 kappant, 10 tojást, 1 icce vajat is adtak. A kovácsműhely és a mészárszék jogát a vármegye a földesurak hatáskörébe hagyták meg, a kocsmáitatásról azonban kimondták, hogy Szent György naptól (április 24.) Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) a falu gyakorolja, mennyiben szőlőhegy van a határában. Mint láttuk, Kajászószentpéteren szőlőt a telepesek kezdtek el ültetni a Gubahegyen. A vármegye által kibocsájtott úrbéri szerződés a terheket nem mérsékelte, hanem egyes esetekben emelte. így az új szerződés ellen az említett falvak nagyobb részében általános elégedetlenség volt tapasztalható. Később ezt az urbáriumot más földesurak is átvették, mivel számukra előnyösnek mutatkozott. Rácalmáson szinte a lázadásig fajuló népmozgalom akadályozta meg, hogy a földesúr ezt a szerződést elismertesse a lakossággal. A falu gazdasági erejét a dicák száma jelzi; ez 1730 tavaszán 75 volt. A gazdák a dicák után összesen 305 forint és 77 dénár adót fizettek.

27 Bél Mátyás megyeleírásában Szentpéternek nevezi a falut. A szerző megemlíti munkájában, hogy itt a természeti viszonyok kedvezőek, és ennél fogva a mezőgazdasági termelés virágzó. A mélyebb fekvésű talajokon gabonát, a dombokon szőlőt termeltek. Különösen jól terem itt az árpa, amelyből nagy mennyiséget szállítanak eladásra a budai piacokra.

28 A faluban a Vörös családnak is volt a XVIII. század elején nagyobb birtoka, de a nemesek közül néhánynak paraszti házuk volt. Ez utóbbi azt jelentette, hogy ezek a nemesi családok szegények, és megélhetésüket azzal tudták biztosítani, hogy paraszti telkeket műveltek.

29 A lakosság nagyobb része — még a század közepén is —, református. 1747-ben Veszprémi Ádám a prédikátor. Templomuk kőből és téglából épült. Előtte harangláb volt. Az evangélikus családok száma meglehetősen kevés. A katolikus egyházi hatóság megkísérelte, hogy az evangélikus családok a keresztelést a váli plébánián végezzék el. A szentpéteri református tanítóról tudjuk, hogy ő vé-