Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Farkas Gábor: Igar

Veszprém megyei Szilasbalhás déli és nyugati irányban pedig két mezőváros, Simontornya és Ozora határolja. Igaron kívül még három település tartozik az elöljáróság alá, Vámpuszta, Kisdádpuszta és Űjdádpuszta. Igar 1750. évi benépesítéséről elmondták a község vezetői, hogy őseik részben a Tolna megyei Tótkeszi és Berény községekből, továbbá a Pozsony megyei Bodokról és még több csallóközi faluból a református vallás üldözése miatt vándoroltak a Dunántúlra, illetve jöttek fel Tolna megyéből. Ügy tudják, hogy a velencei Meszlényi család levéltára a falu régebbi múltjáról további adatokat is tartalmaz, de a lakosság emlékezete az 1750 előtti évekre már nem nyúlik vissza, a hagyományok pedig nem bírnak történeti hitelességgel. Faluhelynek nevezett határrészt — ahol köztudomásúan a középkori Igar volt — a hagyomány római telepnek nyilvánította vagy hajdani rác falunak. A pusztákról az újabbkori történéseket azonban Igarhoz hasonló pontossággal írták le. Vámpusztáról említik, hogy a várni határból nyugati irányban a 18. század közepén kihasítottak egy birtokrészt, amelyet Kisvámnak neveztek el. Az ajándékozó Zichy Ferenc várni birtokos volt, aki a birtokot Farádi Vörös Ignác nejének adta, megszületendő fia örökségéül. Ez a fiú, Farádi Vörös Ferenc volt. A Farádi Vörös család az előző években csak Igart birtokolta, s most Kisvámot is Igarhoz kapcsolták. 1848ban azonban Kisvámot Kisdádnak nevezték el, mivel korábban a köznép ezt a pusztát Rongyosdádnák is hívta. A rongyos előtagot a puszta elhagyatottsága miatt akasztották rá. Az 1800-as évek első évtizedeiben a kisvámi gazdasági épületek valóban leromlott állapotban voltak. Nagyvámpusztán 1848 után a Zichy család intenzív mezőgazdasági művelést honosított meg, és több szállást, épületet emeltetett az elég nagykiterjedésű határban. Így Nagyvámtól északra felépíttette Külmajort, ahol a leírások szerint igen csinos uradalmi épületeket emeltetett. Itt birkatenyésztéssel, és tehenészettel foglalkozott a cselédség. Ennek a pusztának is lett csúfneve: 1824-ben „egy tót cseléd" a pusztára a Nyedám nevet akasztotta, amely — az uradalmi tisztek akarata ellenére is — elterjedt a puszta cselédsége, továbbá az összes várni, majd a dádi, sőt az igari lakosok között. A hagyomány szerint a cselédet az uradalmi tiszt e név kitalálása miatt megbotozitatta. Ugyancsak Vámpuszta határában lelhető fel a Vaskapu is. Ez a Vámpusztán keresztül Ozorára vezető út egy szakaszának az elnevezése volt. Ez a dombról a völgyig tartó út (300—400 méter) olyan keskeny volt, hogy csak egy szekér tudott rajta elmenni. Az akkori bérlő, gróf Schmiedeg (Igar és Kisdád bérlője) az utat 6 öl szélesre javíttatta meg. Galástyáról a hagyomány azt tartotta, hogy ott egykor vár volt, de a jelentés készítői szerint ez nem valószínű, mert ott legfeljebb tűzköveket találni, de építési maradvány, rom nincs. Leírják azonban, hogy a terület déli részén tömérdek cserép-hamvvedert találtak. A cserepek két ujjnyi vastagok és hamuval voltak teltek. Alakjuk apróbb cseréppohárhoz hasonlít, melyeket kilenc-kilenc csoportban helyeztek el. A cserepekben csak kevés hamu volt, melyek égett földdel voltak lefödve. 1825 táján Galástyán a „várni uradalmi tiszt vezetésével kincskeresés céljából ásatást végeztek, de annak cserepeken és rozsdás vasdarabokon kívül más eredménye nem lett." Az uradalmi tiszt ugyanis felült annak a mesének, hogy a Galástya hegyben mély pince van, amelybe a törökök fegyvereket, továbbá kádakban aranyat és ezüstöt helyeztek el.