Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos – Záborszky Miklós: Csór

végén a határokat a hely színén is kijelölték szolgabíró és mérnök, valamint a földesurak és főbb gazdasági tisztjeik és néhány falusi ember jelenlétében, pontosan, ölre kiszámítva határhalmokat is emeltek, és ezeket időről időre hasonló eljárással megújították.

122 Ezek a határjárási oklevelek szolgáltak később alapjául az úrbéri elkülönítési eljárásnak.

123 Hasonló gondossággal jelölték ki 1808-ban törvény alapján azt a területet, amelyen a földesurak a vadászatot maguknak tartották fenn, mindenki másnak eltiltva, persze nemeseknek, hisz a jobbágyoknak a XVI. század eleje óta tilos volt a vadászat.

124 Tilossá nyilvánították és ezt táblákkal is kijelölték a baglasi és iszkai szőlőhegyet, a nyarai legelőt, és a köztük levő földeket, az iszkai szőlőhegy alatti földeket, a kecskekői legelőt, erdőt és szántót, a Som hídján túl levő szántókat, legelőket, réteket, egészen a fehérvári határig, valamint a Sár rétjén a gárdonyi tókat egészen a sági és pentelei határig, összesen 4718 holdat, valamivel kevesebbet mind a 9595 hold 194 négyszögölet kitevő egész határ felét. Persze 1200 négyszögöles magyar holdakban számítva.

125 Ez a kijelölés mutatja, összesen mekkora volt akkor a falu határa. A 7198 kataszteri hold határból milyen kevés volt a jobbágyok fentebb kimutatott szántója. Az 1846-ra már összesen 321 kapásra nőtt szőlők

126 Baglyas és Iszka hegy részére a földesurak közössége, a közbirtokosság 1819-ben részletes szabályozást, úgynevezett hegyi artikulusokat adott ki.

127 A részletes és gondosan kidolgozott rendtartás kétségtelenül szabályozza a szőlők védelmét, a szőlősgazdák kollektívájának fenntartását (Szentgyörgy napi és őszi gyűlés, melyen minden szőlős gazda köteles megjelenni), a szőlők kerítésének, útjainak fenntartását, Szent Lőrinc napján (aug. 10.) megfelelő szőlőpásztorok fogadását, a rendszeres művelést, aki elhanyagolja, annak megintését, hiábavaló figyelmeztetés után a szőlőből való kibecSülést, a hegymester rendfenntartási kötelezettségét stb., de a hegyközségnek semmiféle autonómiát nem enged. Még az olyan csekélységek mint káromkodás, paráznaság megbüntetése is az uradalmi tisztekre tartoznak. Ha valaki el akarja a szőlejét adni, a hegymester előbb az uradalmi tiszt hozzájárulását kell kikérje, még a vevő személyére vonatkozóan is, csak ezután foglalhatja írásba a szerződést. A szüret napját is az urasági tiszt tűzi ki. A hegymester ezek szerint csak egy alsóbb közeg, akinek kötelessége minden tolvajt és egyéb kihágót az uradalmi tiszt elébe állítani, a rendetlenségekről jelentést tenni, és ezekért némi díjazásban részesül a kirótt bírságokból és szerződések után. A jámborság (vasárnapi munkaszünet precíz előírása, káromkodás stb. tilalma) ebben a korban természetesen hozzátartozott az efféle szabályozáshoz. A lényeg az volt, hogy a rendről gondoskodott, de a gazdákat gúzsba kötötte, az uradalmi tisztek rendelkezéseinek szolgáltatta ki. Az artikulusokat a földesurak közbirtokossága adta ki, és a határjárásoknál, felméréseknél is a közbirtokosság nevében járt el, a XIX. században már minden alkalommal Marich István Dávid. De rajtuk kívül voltak más, kisebb birtokú nemesek is Csórott. Eleinte nyilván Porkoláb vagy Fehérváry családból származó leányági lemenők. Az első nemesi összeírás idején, 1754-ben birtoklókat nem tudjuk megállapítani, csak Fehérváryról és Nedeczkyről tudunk. Még 1809-ben is csak öt közbirtokosról tudunk, Nedeczky Ferencen és Marich Dávid Istvánon kívül Horváth Péterről, Nagy Pálról és 2 fiáról, Nagy Mihályról.

128 Pedig II. József