Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)
Községtörténeti tanulmányok - Hetényi István: Besnyő
család kulcsátadással kapott lakóházat. Nyolc családi ház úgy épült meg, hogy a lakásépítést nagyobb mennyiségű, de nem teljes mértékű építőanyag-juttatással segítette a Hitelintézet. Ez utóbbiak önállóan építkeztek, a túlnyomó többség a családi házak építését szervezett formában oldotta meg. Az akció sikerét elősegítette, hogy a Földhivatal a bontásból származó anyagok árát méltányosan állapította meg. Az is, hogy az ellenértéknek csak a 10%-át kellett előre befizetni, a többit 60 forintos búzaár alapulvételével hosszúlejáratú kölcsönként tartotta nyilván és szedte be a községi tanács. * Elsőízben Besnyőn is 1950. október 22-én tartották meg a községi tanácstagok választását. A 35 tagú tanács tagjai sorából 7 tagú végrehajtó bizotságot választott. A tanács kezdettől fogva a terület gazdája lett, minden téren segítette a telepes község fejlődését. A tervszerű községfejlesztési tevékenység nyomán lett Besnyő szemmel láthatóan jómódú község. Tanácsi tisztségviselők voltak: tanácselnökök 1950—1954. Vincze Bertalan 1954-ben Németh Ferenc 1954—1968. Pintér László 1969—1971. Deli Pál 1971-től Czeilinger József vb-titkárok Szilva József Czeilinger József Somorácz Mihály Piros Gizella és Farkas Mária Csott Károlyné A községi tanács végrehajtó bizottságában hosszabb időn át eredményes munkát végeztek: Farkas József, Farkas T. László, Gölöncsér István, Kántor György, Nagy László és Rumpler János. A tanácsi munka előterében a lakásgondok, családiház-építések, ellátási kérdések és kommunális feladatok álltak. Első eredményként arról számolhattak be a testület előtt, hogy a teljesen állami költséggel épült egyszobás lakóházakba beköltöztek: Bőrös Ferenc Pájer János Nadraveszki János Terejanszki Imréné Kurucz Mihály Tóth Ferencné Kapocs Pálné Antal Gábor Tabi József Osutz Imre Czankovics Dezső Madarász István Kiss Sándor Kovács Józsefné Kossuth u. 1. sz. 2. sz. 3. sz. 4. sz. 5. sz. 6. sz. 7. sz. 8. sz. 9. sz. 10. sz. 11. sz. 12. sz. 13. sz. 14. sz.