Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Baracska

voltak, így nem kerültek bele. A Mátyássy család 1754-től 1843-ig nem szerepel. Viszont a baracskai nemes családok perlekedéseiben gyakran résztvesz. Ebből az következik, hogy volt másutt is birtokuk vagy birtokrészük, és bár itteni birtokaikhoz ragaszkodtak, másutt laktak. Pl. egy 1856-os adat van csak arra, hogy a Roboz családnak Balatonkisszőlősön is volt birtoka/'- Ugyanígy a Dienes család a puszta legrégebbi igénylői közé tartozott, de itteni lakosokként csak 1843-ban szerepelnek, nyilvánvalóan másutt lakott, csak egyik ága költözött 1828 után Baracskára, az őt megillető itteni birtokrészre. De nem is mindig teljes a nemesi összeírás. Pl. a Moharosok, mint Pálfy leszármazók aláírták az 1798. évi ügyvédi meghatalmazást,

93 résztvettek 1815-ben is a Sándor és Dienes leszármazók közti perben,

94 de a baracskai nemesi összeírásban soha nem szerepelnek. Az ügyvédi meghatalmazásokat adók és a nemesi összeírások névsorainak összevetéséből nyilvánvaló, hogy több család is lehetett, mely igényt tartott baracskai birtokrészekre, talán gazdálkodott is rajta, vagy haszonbérbe adta rokonainak, de nem lakott itt. Ezek azonban aligha voltak jelentékeny birtokrészek. A közbirtokos nemes urak között természetesen szinte állandó a torzsalkodás. A Pálfy lemenőknek a Szüts és Gellért lemenők ellen sokszor megújított peréről már volt szó. De hosszan elhúzódó perbe keveredtek egymással a Pálfy lemenőkön belül a Sándor és a Dienes ág tagjai. Ez a per 1799-ben indult,

95 a Pálfy lemenőket Baracskából megillető nyolcadrész megosztása ügyében. 1807-ben a Dienes leszármazók egymás között megegyeztek, érdekes módon csak a kocsmatartás ügyében. Ez a megegyezés azonban ellentétben volt a Szüts és Gellért leszármazókkal 1798-ban kötött egyezséggel, mert eszerint bármelyik közbirtokos nyithat kocsmát, ha előre lefizet a meghatalmazott Töltéssy István kezéhez 30 Ft-ot. Ha a Sándor leszármazók is akarnak kocsmát nyitni, ők 40 Ft-ot fizetnek, Töltéssy maga pedig az iváncsai kocsmájáért 60 Ft-ot. Aki előre fizetés nélkül nyit kocsmát, annak „hordóit egy erővel bevágjuk." Ezenkívül minden ág (linea) köteles a közös kiadásokra 11 oktál (nyolcadrész) fejében 33 Ft 20 krajcárt fizetni ugyancsak Töltéssy kezéhez. Ehhez az összeghez az egyes birtokosok birtoknagyság szerint járulnak hozzá. A Sándor leszármazók elleni per azonban még 1810-ben is folyt a királyi táblán.

90 Ebben a perben csak 1814-ben egyeztek meg úgy, hogy a Pálfy leszármazókat illető kilenced rész (eddig nyolcadról volt szó) fele a Sándor, másik fele a Dienes ágé. Ezt mérnökileg felméretik és mérnöki kijelölés szerint osztják el. A pert a költségek kölcsönös megszüntetésével megszüntetik, az egyes birtokosok külön kocsmát nem tarthatnak (tehát felszámolják az 1807. évi egyezség e rendelkezését), de minden ág tarthat két kocsmát, annak jövedelmét az egész família (nyilván közbirtokosság) szükségleteire kell fordítani.

97 A kocsmaügy szabályozása már halaszthatatlan volt, annyira elszaporodtak a zugkocsmák. 1805-ben ugyan Töltéssy Istvánnak, a Dienes ág meghatalmazottjának panaszára a vármegye beavatkozott, és bezáratta a „fiókkocsmákat" azzal az ürüggyel, hogy ott duhajkodások és verekedések történtek, közveszélyes egyének is találkoztak.

98 1818-ban Oláh József kívánt új arányosítási pert indítani, erre pénzt is gyűjtött atyjafiaitól, és a Szüts család nemességét feszegette. Ezt azonban még a per megindulása előtt a kancellária megtiltotta.

99 1815-ben