Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Bodmér

Nincsenek pontos adataink arról, hogyan szerezték meg birtokrészeiket az 1754-ben Bodméren összeírt nemesek, majd utóbb mások is, az 1767. évi adományosoktól, akik nem laktak állandóan Bodméren. Feltehető, hogy részben feleségül vették a régi birtokos nemesek leányait, „beházasodtak" a faluba, vagy szerződéssel szerezték meg a régi családok birtokrészeinek egy részét. Erre kitűnő példát mutat Miklós István, akinek felesége 1785ben Tóth Judit, az 1754-ben elismert nemes családok egyikének leszármazója, már cselédje van, épp akkor készült házat építeni Boáméren, az egyébként nem Bodméren lakó Kocsis Anárásné, Kelemen Évától zálogba kapott telken.'"

3 A beházasodottat és telket szerzőt a közbirtokostársak elismerték maguk közül valónak, mint ezt jóval korábbi időről Tajnán kimutatja Révai is.''

8 A nemességvizsgálatkor nyilván az egész helybeli nemesség tanúsította, hogy a befogadott, esetleg be is házasodott személy nemes ember. Így Miklós is 1809-ben bekerült a nemesek lajstromába. A bodméri nemesi közbirtokosság tehát a 4 adományos által befogadott, részben közéjük házasodott emberekből a XVIII. század közepén jött létre. Létrejöttében sem középkori kollektív szabadságnak, sem a török háborúnak nem volt szerepe. Ilyen módon is keletkezhetett tehát nemes, curialista falu.

89 A helység lakossága 1748 után gyors növekedésnek indult. A legközelebbi nemesi összeírás ugyan csak 1809-ből való, de már 1774-ben 12 hazátlan zsellér is lakott a faluban, akiknek száma a II. József kori összeírásra már 50-re emelkedett. Az 1774-ben ott lakók igen szegények voltak, mindössze 4 tehenet és 8 lovat tartottak;'

0 Ez már jelentős lélekszámot is kitett, hisz 1769-ben a 7 éven felüli katolikusok már 62-en voltak.

01 Minthogy pedig a közbirtokosok majdnem kivétel nélkül reformátusok voltak (természetes, hogy a beházasodók is reformátusok voltak, sőt vásárlóként sem igen fogadtak be mást a közbirtokosságba), a 62 katolikus mind a zsellérek közül került ki. Ez egyben azt is mutatja, hogy a község kisbirtokos nemesei közül némelyek jelentékenyebb vagyonnal rendelkeztek, úgy, hogy földjeik megmunkálására cselédekre és' napszámosokra, állataik őrzésére pásztorokra volt szükségük, akiket el is tudtak tartani. Ezek az összeírásban hazátlan zsellérekként jelentkeznek. A falu igazi fejlődését azonban a nemesség számának gyarapodása adja. 1784-ben II. József összeírásában már 50 tizenhét éven felüli nemest találunk, a még mindig ,,pusztá"-nak nevezett helység lélekszáma pedig elérte a 346-ot.

52 1789-ben a református egyházközség alapítólevelét aláírta Barsi János és Mihály, Farkas János, Horváth György és Mihály, Kalmár Mihály, özv. Tóth Ferencné, Kenessei Erzsébet, Lengyel István, Mészáros János, Németh József, Örsi Nagy János, Pázmándi Balázs, Pordány Pál, Rattesits Sámuel, árva Tankó Erzsébet, Takács Ferenc, Tóth György és Pál, valamint Tóth Józsefné, Székely Ilona, összesen 23, akik 15 családi nevet viseltek:'

1 Feltűnő, hogy az 1754-ben összeírtak közül három család is hiányzik, a Bátki, Boráács és Török. Pedig Török Ferenc 1785-ben itteni birtokos volt, cselédet is tartott, tehát a vagyonosabbak közé tartozott, református is volt, hisz utódai közül többen az eklézsia kurátorai is voltak.

54 Viszont 12 Bodméren eddig nem ismert család is van. 1794-ben „némely bodméri compossessorok" (közbirtokosok), egy alszolgabíró előtt ügyvédet vallottak. A nyilatkozatot 47-en tették meg. Nem