Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)

Községtörténeti tanulmányok - Balázs László – Degré Alajos: Bicske

gyűrűt védelmező Vörös Hadseregnek, a budapesti átjárót védő majd a gyűrűn áttörni kívánó német erőkkel. A Vörös Hadsereg 1944. november 7-én Mohács vidékén hídfőállást foglalt el a Duna jobb partján, és november 26-án e hídfőállásból nagy támadást indított. A Balkánról erősítést kapott, 2. német páncéloshadsereget, csak Somogy megye közepéig üldözte, ott védelembe ment át, és fő erőivel észak felé fordult. Az itt lévő meglehetősen csekély harcértékű német fegyveres erőket meglepetésszerűen érte a támadás, és a Malinovszkij vezetése alatt álló 3. Ukrán Front csapatai, a 46. hadsereg és a 4. gárdahadsereg december 10-re elérték a Velencei tó és a Balaton közti vonalat. Ekkor néhány napos szünet állt be a hadműveletekben. A Vörös Hadsereg gyorsan mozgó alakulatainak is be kellett várnia a lőszer-, üzemanyag- és élelmiszerutánpótlást, a 2 heti gyorsmenetet teljesített, és német ellenállásokat leküzdő frontcsapatoknak is rendeződniök, pihenniök kellett. Ezt a szünetet a németek ellentámadásra akarták felhasználni. Ezt eredetileg a Velencei-tótól keletre tervezték és Bicskén három Párduc harckocsiosztály rakodott ki, de Hitler a Velencei tó és Balaton közti ellentámadásra adott parancsot. A szovjet főhadparancsnokság már december 12-én kitűzte a megindítandó támadás céljait. A hadművelet legfontosabb aktusa a 18.- harckocsi hadtestnek jutott, mely hivatva volt a Velencei tó keleti szélétől Bicskén át támadva Esztergomot elfoglalni és ezzel Buáapest bekerítését teljessé tenni. A támadás dec. 20-án indult meg. A Velencei tótól keletre már e napon 10 lövészhadosztálynyi erő mély betöréseket ért el a német frontban. December 23-án a német 271. hadosztály megmaradt erői még Bicskét tartani tudták, de tőle 3 km-re keletre a szovjet erők átvágták a vasútvonalat és ezzel elvágták a Buáapestre vezető utolsó nagyteljesítményű vasútvonalat. Baeácke német vezérőrnagy a Fretter-Pico seregcsoport vezérkari főnöke csak ekkor ismerte fel, hogy a fő veszélyt a Bicske elleni támadás jelenti, de már későn. December 24-ről 25-re virradó éjjel Bicske felszabadult, vele egy napon Zsámbék és Űjbarokk is, ezzel Buáapestet teljesen elvágták a 6. német hadseregnek a Vértes hegységbe szorult erőitől. Bicskén még december elején a már nagyon labilis nyilas kormányzat mintegy 200 magyar katonaszökevényt szedett össze, akiket tábori csendőrök és nyilas pártszolgálatosok őriztek a református otthonban. Bicskén még december 20—21-én nagy volt a vasúti forgalom. E napokon a bicskei vasútállomáson rakták vagonba a gánti, iszkaszentgyörgyi és vázsonypusztai bauxit bányák felszerelését és irányították Németországba a Veneinigte Aluminiumwerke telepére. A községi elöljáróság is megkapta a kiürítési parancsot, de csak részben hajtotta végre. A vezető jegyző ugyan elment, de a községi bíró, az elöljárók, és az irodai tisztviselők nagyobb része a helyén maradt. A szovjet csapatok bevonulása után a nagyjából ép elöljáróság azonnal folytatta a közigazgatást, megszervezte a romeltakarítást, a halottak eltemetését, és állati tetemek elföldelését, szovjet felkérésre közmunkaként a lövészárokásást, de megkísérelte a közellátás rendezését is, bár ez nagy nehézségekbe ütközött, hisz a felvonult német csapatok és a Buáapest felől menekültek felélték az élelmiszertartalékokat. Az elöljáróságnak gondoskodnia kelllett a Vörös Hadsereg által Bicskén