Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Heiczinger János – Lencsés Ferenc: Bakonycsernye

/ nak, mint a helybéliek oltáshoz fognának. A tűz megállíthatatlanul terjed, eléri az iskolát, a paplakot, belekap a templomba, innen tüzet fog a torony, elolvadnak a harangok. A falut ért kárból leghamarabb az egyházközség ocsúdik fel. 10 000 forint kölcsönt vesznek fel, ebből még a tél beállta előtt tető alá kerülnek az épületek. A következő évben újraöntik a megolvadt harangokat és 760, 365 és 184 kilós új harangok kerülnek a rendbehozott toronyba. A kiégett templom megújult karzatára 1867-ben már egy 15 váltós új orgona, a templom padlózatára 1867-ben új padok kerülnek és 1887-re az adósság is lefogy 2000 forint híján. Az egyházközség fejlődésével nem tart lépést a község. Az 1845-ben a falusiak tulajdonába került földek gyarapodását követte a nép szaporodása. A megélhetésre már elég földet nem örökölték, más jövedelem után kell nézniük: az anyakönyvekben a régi jobbágynevek a pusztákon konvenciós cselédként, szolgálókként szerepelnek. Mikor már az ottani elhelyezkedés lehetősége is elapadt, megkezdődött a „hónapokra járás". Summásmunkára szegődnek el a közeli kisalföldi vagy Fejér megyei uradalmakba, hogy ott keressék meg a téli kenyeret. Csernyére is eljutott a szlavonországi telepítések híre. Egy kis csoport innen is áttelepült Antonovácra. Néhányan vissza is jöttek közülük, általuk maradt meg áttelepülésük híre. Kevés szó esett a csernyeiek szerepéről az 1848-as honvédségben. A halotti anyakönyv szerint mindössze egy csernyei zsellérről tudnak, aki 1849. szeptember 1-én forró lázban meghalt „honvéd volt". 1894-ben pedig Weisz Hermán és Gyuricsek János kapnak fejenként 36 forintot, mert „honvédek voltak". A múlt század ötvenes éveiben viszonylag kevés volt a szántó (42,9° n

) és sok az erdő. A századfordulóra és e század harmincas éveire megfordult a helyzet, a szántó (64%) döntő többségbe került az erdő és legelő rovására.

7 1877-ben egy legényt összetört a cséplőgép dobja, egy másikat 1882ben a felrobbant kazán ölt meg. Az itteni gazdaságokba is bevonult a technika: a korábban fél évig is eltartó munkákat a Péter-Páltól István királyig terjedő hetekre szorította össze, munkátlanságra ítélve a cséphadarót. A csernyeiek azért nem rakták ezeket a tűzre, hanem annál gondosabban csépelgették ki a sovány földeken termett rozsot, hogy annak zsúpjából mogyoró szíj áccsal kenyérkosarakat köthessenek, amit zsineggel karikába kötve nyakukba kanyarították és végigházalták velük a fél Dunántúlt. A bakonycsernyeiek mindennapos szükségletévé vált a piacrajárás, amihez a lóállomány nélkülözhetetlenné vált. így 1885—1911 között a lovak száma mintegy 50 párral emelkedett.

8 Az 1897-ben megtartott mezőgazdasági összeírás Bakonycsernyén 349 gazdaságot talált. A gazdaságok területe művelési ágak szerint a következőképpen oszlott meg: szántóföld 3 275 kh erdő 996 kh legelő 445 kh szőlő beültetve 97 kh kert 95 kh nem termő terület 283 kh