Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Farkas Gábor: Alsószentiván

t kiterjedt Barcstól az előszállási uradalom pusztáin keresztül a Duna melléki falvakra is. Követelték a kilencedik aratórészt. A földesurak és a hatóságok azonban a sztrájk letörését kívánták, ezért katonaságot vezényeltek a pusztákra is.

101 1910 körül osztályba sorolták az alsószentiváni földeket. Eszerint a 4943 kat. hold szántóterület 12%-a második, 18%-a harmadik, 26%-a negyedik, 29^/o-a ötödik; a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályzati földekbe pedig az állomány 15%-a esett. Kert ekkor 45, rét 384, szőlő 114, legelő 1182, erdő 91, nádas 1 kat. hold volt Alsószentivánon. Az egész határ területe 6998 kat. hold, melyből 6760 a termő rész. Kataszteri tiszta jövedelme 69 890 aranykorona. A földrészletek száma 1076, amelyet 74 birtokíven tartottak nyilván.

102 1910-ben a szántóterület a határ 70,5%-ára terjedt ki. Ez az arány 1938-ig sem változott, mert a szántóterület ekkor is 70%-ot foglalt el a művelésre alkalmas területből. Erdejében — amely uradalmi telepítésű — jegenye-, szil-, som-, fűz-, akác- és tölgyfák vannak.

103 A földek termőképessége közepesnek minősíthető. Ahhoz, hogy bő termést adjon, elég sok energiát kellett a szántóföldi, kerti növények ápolásánál kifejteni. A határ egyenetlen, hullámos. Kétharmad részben középkötött, egyharmad részben pedig homoktalaj. A kötött talajok a dombos, hegyes vidéken vannak, a homoktalaj azonban teljesen sík. Legmagasabb pontja a Hegyeki dűlőben van, amely 96 m magas, a legalacsonyabb rész a felsőhomoki dűlőben található. Ez 61,5 méter magas területrész. A határban 2 természetes folyóvíz van, és a Hardi-ér, ami mesterséges árok, a talajvíz elvezetésére szolgál.

104 A földek elég bő fűtermést és mesterséges takarmányt adtak. A 19. század második felében az állattenyésztés az istállózás fokozatos bevezetésével tovább fejlődött, és a 19—20. század fordulóján virágzó lett. Ezt a kiemelkedő szintet a gazdák a 20. század első négy évtizedében is tartották. Különösen a szarvasmarha-, a juh- és a sertéstartás kimagasló. Az állattartást nemcsak az uradalmak, a nagyobb gazdaságok, hanem a kisbirtokosok is űzték, gyors jövedelmet hozó üzemágnak tartották. A szarvasmarhatartás különösen a fajtaváltás után emelkedett ugrásszerűen. Ekkor a tehénállomány is gyarapodott. 1860 körül még szilaj marhák teszik ki az állomány majdnem egészét. A szilaj marhatartás még a század végén is döntő arányú, s a pirostarkát csak ezekben az években kezdik tenyészteni. 1895-ben például az állomány 86%-a magyar fajta (szilaj) és csak 10%-nyi a pirostarka. 1911-ben azonban a magyar fajú állomány már megcsappant, s mindössze 43% volt. A 20. század első felében azonban mindvégig jelen van a szilaj marha, melyet igázásra főleg az uradalmak tartanak. 1935-ben 172, 1942-ben pedig 182 van belőlük. A fajtaváltás a századfordulón valóban végbement és a kisgazdaságokból a szilaj marha el is tűnik. Igázásra inkább a lovat alkalmazzák a kisgazdaságokban is.

105