Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849
gyűlés határozatával korántsem csillapodtak a kedélyek. A város 3 negyedében — köztük a belvárosban is — a századok tagjai elöljáróikat még nem választották meg, a választások lebonyolításához szükséges számban (80 fő) nem jelentek meg. A tanács a városkapitányt és a főjegyzőt azzal bízta meg, hogy haladéktalanul fejezzék be a tisztválasztást, amelynek eredményétől függetlenül a korábban megjelentek szavazatai alapján Pappenberger Ferencet (szűcsmester), Kostyelik Andrást kapitányi és Fekete Jánost (ügyvéd) főhadnagyi tisztségében megerősítették. 1 '' 8 A magisztrátus a szervezést hátráltató törekvéseknek nem adott helyt. Személyi kérdésekben a torzsalkodásokat azonban nem tudta megakadályozni, bizonyos esetekben pedig a testület szította az ellentéteket. Fehérvár országgyűlési képviselője, Batthyány István lemondott őrnagyi tisztségéről. A nemzetőrök jelentős része a hadügyminisztériumhoz fordult, és a 7. hon-* védzászlóalj kapitányának, Zinnern Károlynak parancsnoki kinevezését sürgették. A közgyűlés „számos tagja" — feltehetően a tanács képviselői — Niczky tanácsnok kinevezését kérte, aki éveken át a polgárőrséget „dicséretesen és szaktudományosán vezéreltette". Érdemeinek elismerése ellenére a közgyűlés mégsem foglalt állást Niczky mellett, hiszen mindkét jelölt kinevezését pártolta. A városi nemzetőrök parancsnokának kinevezéséig egy „őrnagyságot képviselő bizottmány"-t hívtak létre. Az ideiglenes bizottmány intézte a nemzetőrséggel kapcsolatos ügyeket, szervezte meg a fegyver- és lőgyakorlatokat s foglalkozott a zsidók felvételének kérdésével is. 1 '' 9 Sem a Hamvasy által vezetett bizottság, sem a közgyűlés nem foglalt állást, a nemzetőrök döntésére bízták, hogy felveszik-e a zsidókat a nemzetőrségbe vagy továbbra is — törvényellenesen — a haza védelmét, a rend fenntartását ellátó fegyveres alakulat egységein kívül maradnak. A felvetett problémák, a személyi és felekezeti ellentétek alapvetően nem gátolták a szervezést, a karhatalmi szolgálat mellett június végén átvették a katonai objektumok őrzését is. Augusztus elején 1800 viszonylag jól felfegyverzett és alapfokon kiképzett nemzetőr tevékenykedett a városban. Székesfehérvár lakosságához viszonyítva az összeírtak százalékos aránya 7,93% volt.™ Mindaddig nem is volt jelentős feszültség a nemzetőrök között, amíg a város határán belül vették igénybe szolgálataikat. Július végén azonban megkezdődött az önkéntesek toborzása. A közgyűlés határozata erősen leszűkítette a lehetőségeket, a toborzást csak az összeírt nemzetőrökre vonatkoztatta, s megakadályozta a kvalifikációval nem rendelkezők jelentkezését. Hiába tett ígéretet a napidíjak felemelésére (a város anyagi erőforrásaiból napi 16 krajcár „felpénzt" biztosított az önkénteseknek), hozott határozatot a harctéren elesők özvegyeinek és árváinak ellátásáról; a szervezés csekély eredménnyel zárult. A toborzás első napjaiban ugyan 300 fő jelentkezett a haza megvédésére, de a harctéri szolgálatra jelentkezőket a vagyonos polgárok becsmérlő kifejezésekkel illették, nyíltan lázítottak az önkéntesek ellen. Nem realizálódott a közgyűlés határozata, mert a jómódú polgárok életük kockáztatásával nem vállaltak áldozatot a f-i 2
