Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849
Pulszky intézkedéseit követően nyílt összetűzésekre nem került sor, a város vezetői és polgárai az izraeliták visszaköltözésekor ellenállást ugyan nem tanúsítottak, de a diszkriminációs határozatok, eljárások — az utóbbit a fentebbi határozat is bizonyítja — hónapokig megfigyelhetők a tanács és a különféle választmányok munkájában. Különösen a csendválasztmány szállt szembe a városban élő zsidó kereskedőkkel, amikor törvényellenes végzésben tiltotta meg a nemzetőrségbe történő belépésüket. Az ellentétek elcsitulta után — április 12-én — a katonaság is kivonult a városból.' 11 Hamarosan a város vezetői, de különösen Hamvasy Imre került a támadások kereszttüzébe. Öt gyanúsították, hogy az április 5-én hozott határozatról tájékoztatta a miniszteri bizottságot, és sürgette a kormánybiztos kirendelését. A Hamvasy ellen indított támadás alaptalannak bizonyult az április 18-i népgyűlés előtt bebizonyosodott, hogy a polgármester és a főügyész tájékoztatta az eseményekről a miniszteri bizottságot. Május 7-én a városháza udvarán gyülekező tömeg küldöttei a népgyűlés határozatát a miniszteri bizottsággal tudató levél és a válaszlevelek felolvasását követelték. A tanács tagjai kezdetben elzárkóztak a követelés teljesítésétől, de miután az ingerültség állandó fokozódását tapasztalták, engedélyezték a levelek és rendeletek felolvasását. Ezt követően az árulót, bűnöst kereső tömeg lecsendesült, csendben feloszlott. 112 A kereskedő és iparos polgárság által felszított zsidóellenes hangulat több mint egy hónapon át tartotta állandó feszültségben a város lakosságát. A kormánybiztos körültekintő eljárása, a katonaság jelenléte, majd a városi adminisztráció vezetőinek az ismételten jelentkező negatív megnyilatkozásokat csírájában elfojtó magatartása elősegítette a zsidó családok helyzetének normalizálását. Parasztmozgalmak 1848 tavaszán és nyarán Csabdi és Vasztélypuszta zsellérei április elején szervezetten léptek fel felszabadításuk, úrbéres státusuk elismertetése érdekében. Április 8-án Kiss István házában gyülekeztek, majd este 10 óra tájban a „házigazda", Tihanyi János és Rospé János vezetésével a jegyző, Dóczy Dániel házához indultak, akit arra köteleztek, hogy fogalmazza meg a földesúri adó eltörlését, szolgálataik felmentését magába foglaló petíciójukat. A zsellérek egy csoportja az országgyűléshez akart fordulni, mások felvetették: problémáikkal forduljanak a földesuraikhoz, a vármegyéhez vagy a szolgabíróhoz, de a megyei adminisztrációt és a szolgabírót jól ismerők a fenti lehetőséget elvetették. Elkeseredésük csak fokozódott, amikor a tömegben valaki kijelentette, hogy ,,a szolgabíró úrnál már rég kint van a szabadság, de nem akarja velünk tudatni, s ezért nem is kell folyamodni". A közbirtokosokhoz pedig azért nem fordultak, mert azok kijelentették: háromszor annyit fognak robotolni, mint eddig. A jegyző által megfogalmazott petíciót a miniszterelnöknek címezték, az „adózó közönség" tőle remélte helyzetének megváltoztatását. „Miután egész Magyar Honunkban a szabadság s egyenlőség öröm inneplések közt töltetik, mi is a Haza olly hű polgári, kik jelenkorig Királyi és Hóni adózásokat és tetleges robotolásokat földes uraságaink részére teljesíténk hála érzéssel vennők tetemes szolgállat tételeink után . . . parányi szabadságunkali élhetésünket. Azomba midőnn mindenkinek fel