Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Források - Benda Kálmán – Nehring, Karl: Székesfehérvár 1602-es török ostromának naplója

gokat feltartóztatni, és a katonák a fedezék mellett nekik esküdtek fel, hogy életükre vállalják mindazt, ami ebből következhet, baj vagy rossz, így a két zászlós kiment Starhemberg [Storemberg] ezredes úr századából [compagnia], a városba pedig beküldtek három törököt túszul, akik engedélyt kértek rá, hogy bemehessenek az ezredes úr szállására, ő azonban ehhez nem járult hozzá, mire az élelmiszerraktárba vezették őket. Ezek megpróbálták elérni, hogy a békefeltételeket fogalmazzák meg, de nem volt kivel tárgyalni, és a katonák, mint a pásztor nélkül maradt nyáj, kapkodták össze holmijukat és mentek a palotai kapuhoz, mely földdel volt felsáncolva. A franciák nagy számban álltak a fedezék előtt és már sokan betörtek közülük és a törökök közül is a városba is, melyet a mieink már nem védtek többé. Az ezredes úr magához hivatta Herberstein [Ermestan] báró urat, Heissenstein [Aisenstan] báró urat és a várnagyot, odaküldte Alemano Isolano gróf urat, valamint Sforza Marescorti urat és megbízta őket, hogy vegyék magukhoz az egyik túszt a törökök közül, menjenek ki a résen keresztül és keressék fel a vezér pasát; közöljék vele a sajátmaguk és a többi kapitány nevében, hogy a katonák tárgyalása a vár átadásáról nem az ő beleegyezésével történt, sem nem a kapitányokéval, hanem a katonák esküjük

1 és becsületük megszegésével tették azt, hogy az ezredes úr és a kapitányok semmiféle egyezséget nem kötnek velük, és hogy az ezredes úrnak a szívén feküdt, hogy ezt leszögezze, és ahogy neki tetszik, úgy fognak a többiek is cselekedni, az ezredes úr parancsa szerint. A pasa erre azt felelte, hogy noha az ezredes úr és a kapitányok nem akarnak részesei lenni a katonákkal kötött egyezségnek, bár biztosítani akarta volna számukra a szabadságot, mégis tudni szeretné, hányan vannak az ezredes úr mellett. Ezt meg is mondták neki, mire rögtön küldöncöt küldött hozzájuk, azzal az utasítással, hogy az ezredes úr és a kapitányok azonnal jöjjenek oda hozzá, magukkal hozva holmijukból a legjavát, amit el bírnak hozni; ezt azonban nem lehetett megtenni, mivelhogy a fedezék kis kapuja, ahol keresztül kellett volna menni, nagyon keskeny volt, így mindenüket ott kellett hagyni. A nagyvezér utasításához híven tehát kijöttek; a janicsárokat korbácsütésekkel kellett fékentartani addig, amíg kiértek a várból, és még 20 lépésnyire sem hagyták el a fedezéket, amikor azok már berontottak a várba, olyan hévvel, hogy rohanásukban feldöntötték az ezredes urat és rokonát, Alemano gróf urat és a várnagy urat, akik támogatták, mivel nem tudott járni amiatt a nyílvessző miatt, ami a térdében volt; segítségükre jött azonban a simontornyai bég [beg di Simondorn]. aki az ezredes urat a vezér pasa elé vitte, akit Yemisci Hasszán pasának [Assim pasa Jemisi] hívtak. Itt ő újra azt válaszolta a pasának, amit előzőleg már értésére adott. A pasa viszont szabadságot ajánlott nekik és ennek jeléül az ő szokásaiknak megfelelően az ezredes úrnak és a többieknek egy-egy brokát öltönyt ajándékozott, biztosítva őket, hogy odakísérteti őket, ahová akarják. Ezenközben, míg a városban a legnagyobb felfordulás volt, a zűrzavarban Escher [Esser] kapitány úr életét vesztette, Malines [Milines] kapitány úr pedig, kicsit elkésve attól, hogy az ezredes úrral együtt induljon, a franciák fogságába esett. Amikor a vezér pasa a táborba visszatért, maga elé vezettette az elég nagyszámú foglyot, majd, ahogy az este közeledett, a pasa lóháton a táborba vitette az ezredes urat és társait és a janicsár